Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Máté Gábor Szétszórt elmék

 

Szétszórt elmék

 

Elmém sötét tartományai bármilyen előzetes figyelmeztetés nélkül kaotikus összevisszaságban vetik ki magukból a gondolatok, tervek, érzelmek és szándékok magmáját.

R. D. Laing brit pszichiáter írta: "Az emberek három dologtól félnek: a haláltól, a többi embertől és a saját elméjüktől.".

A figyelemhiány zavar három döntő jellemzővel határozható meg, melyek közül kettőnek a jelenléte elegendő a diagnózis felállításához: gyenge koncentrációs képesség, hiányos impulzuskontroll, hiperaktivitás. A figyelemhiány zavar különös ismertető jele egyfajta automatikus, akaratlan "máshollét", mintha az ember esze frusztráló módon mindig valami máson járna. Az ilyen ember hirtelen arra eszmél, hogy egyáltalán nem figyel arra, amit hallott, semmit nem látott abból, amit nézett, semmire sem emlékszik abból, amire koncentrálni próbált. Van, aki információkat felejt el, más eltéved, rossz helyre tesz dolgokat, és nagyon nehezen tudja fenntartani a beszélgetések fonalát. A máshollét a gyakorlati élet terén problémákat okoz, és azt is megakadályozza, hogy az ember élvezni tudja az életét.

A tudat e távolléte az egyik oka a figyelem rebbenékenységének és a rövid koncentrálóképességnek, amely alól egyedül azok a tevékenységek nyújtanak felüdülést, amelyek a legintenzívebb érdeklődést és motivációt váltják ki belőlük. Egy szinte aktív oda nem figyelés ez, mintha az ember szándékosan kilépne saját magából annak érdekében, hogy elfeledhesse, ami körülveszi.

A figyelemhiány zavarral élő elméjéből teljes mértékben hiányzik a rendszerezés sablonja, vagyis az a mentális modell, hogy hogyan kell rendet teremteni. Mélységesen idegenkedik attól, hogy bármit is kidobjon. Alig talál helyet s dolgoknak. Szobájában az entrópia törvénye uralkodik. A rend ideiglenes, a káosz abszolút.

A vizuális-térbeli tájékozódási képesség hiányossága szinergiára lép a figyelem rebbenékenységével. A rend esélyt sem kap. Bizonyos tevékenységekben látszólag teljesen el tud merülni, mégpedig szinte kényszeres, hiperkoncentrált összpontosítással. Ez leginkább passzív figyelem, ami számára lehetővé teszi, hogy robotpilótára kapcsoljon, azaz mindennemű figyelmi erőfeszítést feladjon. (Tévé, számítógépes játék, stb.) Az aktív figyelmi folyamatok pedig, amelynek során az elme teljesen összeszedett, az agy pedig kénytelen munkát végezni, azokra a speciális körülményekre szorítkoznak, amelyek a legmagasabb motivációt biztosítják. A figyelemhiánnyal élő agy képtelen az aktív figyelemre, amikor szervezett munkára van szükség, vagy amikor olyasmire kellene figyelnie, ami kevéssé, vagy alig érdekli. Ez bénító nehézséget okoz nekik.

A figyelemhiány zavar helyzetfüggő: az adott körülményektől függően nagy eltérések lehetnek abban, hogy milyen erősen jelentkezik az adott személynél.

A figyelemhiány zavar második mindent átható jellemzője az, hogy az ilyen személy beszéde és tettei egyaránt impulzívak, érzelmi kontrollja pedig igen gyenge. A figyelemhiány zavarral élő személy alig-alig tudja megállni, hogy mások szavába ne vágjon, szenvedés számára kivárni a sorát, és sokszor akar impulzív módon cselekedni vagy beszélni, mintha megfontoltságról sosem hallott volna.

A figyelemhiány zavar harmadik kulcsjellemzője a hiperaktivitás. Ennek klasszikus tünete, hogy a személy képtelen egy helyben maradni, de a külső szemlélő számára ez megtévesztő formákban is jelentkezhet. Némi izgés-mozgás valószínűleg ilyenkor is jelen van – a lábak vagy az ujjak topognak-mozognak, az ülő személy lába le-föl jár, rágja a körmét vagy a szája belső oldalát. A hiperaktivitás a túlzott beszédtevékenység formáját is öltheti. Az esetek egy szűk körében – különösen lányoknál – a hiperaktivitás akár teljes egészében is hiányozhat.

A figyelemhiány zavarral élő személy a saját elméjét örökké mozgásban lévő gépezetnek érzi. Irtózik és undorodik az unalomtól, amely azonnal erőt vesz rajta, ha a tevékenység, kikapcsolódás vagy figyelem elveszti célirányosságát. Organikus űzöttség. A nyughatatlanság mindeközben hosszas halogatással jár együtt. A motivációs apparátus bekapcsolódásához arra van szükség, hogy a kudarc fenyegetése vagy a jutalom ígérete azonnali vagy közvetlen legyen. Az idővel való versengés kiváltotta adrenalinlöket nélkül eluralkodik a tehetetlenség. Amikor viszont nagyon akar valamit az ember, nincs se türelem, se halogatás. Azt azonnal meg kell tennie, szereznie, ennie, tapasztalnia.

A figyelemhiány zavarral élő személy életének minden napját gyakori és frusztráló emlékkihagyások lyuggatják.

Számos figyelemhiány zavarral élő ember rendkívül eredményesnek tűnik. A figyelemhiány zavar az élet számos aspektusára hathat termékenyítőleg. A látszólagos szakmai sikerek vagy a munkamánia elfedhet más téren meglévő problémákat. A figyelemhiány zavar esetén is igaz, mint annyi más esetben, hogy fokozatai vannak, igen széles spektrummal.

Félbe hagyott törekvések.

A figyelemhiány zavar egyik aspektusa, hogy az ilyen személy nehezebben ismeri fel a társas szabályokat. Az ilyen gyermek szó szerint csügg a felnőtteken, és szinte telhetetlen vágyat mutat arra, hogy felnőttekkel testi és érzelmi kapcsolatot alakítson ki. A többi gyermekhez naivan közelítenek, mire azok gyakran reagálnak elutasítóan. Mivel a társas utalásokat nehezebben értelmezik, a társaik könnyen kiközösíthetik őket.

A figyelemhiány zavarral élő felnőtteket gyakran tartják zárkózottnak és arrogánsnak, vagy éppen fárasztóan bőbeszédűnek és modortalannak.

A figyelemhiány zavarral élő emberekben van valami szinte tapintható intenzitás, amire a többi ember kényszeredettséggel és szinte ösztönös visszahúzódással válaszol. Az az érzés, hogy mindig ki vannak rekesztve valamiből, hogy valahogy mindig félreértik a dolgokat, az egész életüket áthatja. Velük beszélgetni gyakran olyan, mint egy viccekkel elaknásított mezőn átkelni. Váratlan szófordulatok, tudatosan abszurd képzettársítások fűszerezik a sztorikat.

A figyelemhiány zavarral élő gyerekek gyakran töltenek be bohócszerepet. Hangulatuk változékony.

Halogatással jár együtt. A motivációs apparátus bekapcsolódásához arra van szükség, hogy a kudarc fenyegetése vagy a jutalom ígérete azonnali vagy közvetlen legyen. Az idővel való versengés kiváltotta adrenalinlöket nélkül eluralkodik a tehetetlenség. Amikor viszont nagyon akar valamit az ember, nincs se türelem, se halogatás. Azt azonnal meg kell tennie, szereznie, ennie, tapasztalnia.

A figyelemhiány zavarral élő személy életének minden napját gyakori és frusztráló emlékkihagyások lyuggatják.

Számos figyelemhiány zavarral élő ember rendkívül eredményesnek tűnik. A figyelemhiány zavar az élet számos aspektusára hathat termékenyítőleg. A látszólagos szakmai sikerek vagy a munkamánia elfedhet más téren meglévő problémákat. A figyelemhiány zavar esetén is igaz, mint annyi más esetben, hogy fokozatai vannak, igen széles spektrummal.

Félbe hagyott törekvések.

A figyelemhiány zavar egyik aspektusa, hogy az ilyen személy nehezebben ismeri fel a társas szabályokat. Az ilyen gyermek szó szerint csügg a felnőtteken, és szinte telhetetlen vágyat mutat arra, hogy felnőttekkel testi és érzelmi kapcsolatot alakítson ki. A többi gyermekhez naivan közelítenek, mire azok gyakran reagálnak elutasítóan. Mivel a társas utalásokat nehezebben értelmezik, a társaik könnyen kiközösíthetik őket.

A figyelemhiány zavarral élő felnőtteket gyakran tartják zárkózottnak és arrogánsnak, vagy éppen fárasztóan bőbeszédűnek és modortalannak.

A figyelemhiány zavarral élő emberekben van valami szinte tapintható intenzitás, amire a többi ember kényszeredettséggel és szinte ösztönös visszahúzódással válaszol. Az az érzés, hogy mindig ki vannak rekesztve valamiből, hogy valahogy mindig félreértik a dolgokat, az egész életüket áthatja. Velük beszélgetni gyakran olyan, mint egy viccekkel elaknásított mezőn átkelni. Váratlan szófordulatok, tudatosan abszurd képzettársítások fűszerezik a sztorikat.

A figyelemhiány zavarral élő gyerekek gyakran töltenek be bohócszerepet. Hangulatuk változékony.

kémiai beidegződések.

Azok a gyermekek, akiknek az elsődleges gondozói valamilyen okból nem voltak képesek az összehangolódásra, felnőve hajlamosak lesznek magányosnak érezni magukat, és – joggal vagy alaptalanul – úgy érezni, hogy senkivel nem oszthatják meg érzelmeiket, hogy senki nem "érti meg" őket.

A figyelemhiány zavar nem betegség, hanem egyfajta gyengeség vagy csökkenés, mint a meggyengült látás.

A figyelemhiány zavar nem abból áll, hogy nem tudod, mit tégy, hanem hogy nem teszed, amit tudsz.

A figyelemhiány zavar által érintett agy időtudata fejletlen, idővakságban szenved. Az ember vagy reménytelen időzavarban van, és süket denevérként csapkod összevissza, vagy úgy viselkedik, mintha az örökkévalóság lenne osztályrésze. Az ilyen agy egy másik működési zavara, hogy krónikusan képtelen tekintettel lenni a jövőre. Kizárólag a jelen létezik, ezért ezt kell kizárólag számításba venni. Az ilyen ember úgy él, mintha tetteinek nem lennének jövőbeni következményei, nem lennének hatással jövőbeni szükségleteire, kapcsolataira vagy feladataira. Szinte kivétel nélkül a rövid távú célt részesíti előnyben a hosszú távúval szemben, s e szabály alól kizárólag azok a tevékenységek vagy projektek bújhatnak ki, amelyek képesek elérni agyának renyhe motiváció-jutalmazás tengelyét. Az ilyen személyek bizonyos mentális és érzelmi funkciói megfelelnek életkoruknak, mások viszont megragadnak a kora gyermekkori formájukban.

A figyelemhiány esetén jelentkező három legfontosabb probléma – a figyelem rebbenékenysége, a hiperaktivitás és a gyenge impulzuskontroll – a maga módján mind az önszabályozási mechanizmusok hiányosságára utal. Az önszabályozás azt jelenti, hogy az ember arra tudja irányítani a figyelmét, amire akarja, hogy képes kontrollálni a késztetéseit, és tudatában van és irányítani tudja, hogy a teste mit tesz.

Vannak olyan emberek, akiknek az esetében a fejlődési problémák nagyobb koncentrációban jelentkeznek. Ennek vagy az lehet az oka, hogy a körülményeik rosszabbak az átlagosnál, vagy az, hogy érzékenyebbek, és olyan körülmények is nagy hatást gyakorolnak rájuk, amelyek más, robusztusabb alkatú embereket meg sem érintenének.

Szenzitivitás, azaz érzékenység: 1. A külső ingerekre vagy a mentális benyomásokra nagyon nyitott vagy azok révén erősen érintett. 2. Könnyen megbántható vagy érzelmileg megsérthető. 3. Apró változásokra is reagál, azokat észleli (mint valami műszer).

A figyelemhiány zavarral élő emberek túlérzékeny módon reagálnak a környezetre.

Az önszabályozáshoz szükséges neurofiziológiai áramkörök akkor tudnak kifejlődni, ha csecsemőkorban biztosított a nyugodt és megbízható érzelmi környezet. Ha ez hiányt szenved, ha ezt valami akadályozza, zavarja, akkor az agy fejlődése hátrányt szenved. A lehetséges következmények egyike a figyelemhiány zavar.

Az agykéreg figyelemért és önszabályozásért felelős területei egy olyan személlyel való érzelmi interakció hatására fejlődnek ki, akit anyafigurának nevezhetünk. Az anya érzelmi biztonságát érő bármilyen fenyegetés megzavarhatja azokat az elektromos és kémiai érőforrásokat, amelyek a csecsemő fejlődő agyának érzelemszabályozási és figyelemirányítási rendszereit táplálják. A szem ékesszólóan kommunikálja a gyermek felé az anya tudattalan érzelmi állapotát. Az érzelmi térben való osztozást összehangolodásnak nevezzük.

A figyelem és az érzelmi biztonság érzése egész gyermekkorunkban szoros összeköttetésben áll egymással. Ami figyelemhiánynak tűnik, az talán pusztán annyi, hogy a gyermek figyelmét a saját érzelmi szorongása köti le.

Az érzelmi kapcsolat utáni folyamatos sóvárgás magyarázza, hogy figyelemhiány zavarral élő gyermek képes a koncentrált munkára, ha egy felnőtt is jelen van és figyel rájuk. A kötődés serkenti, a szorongás pedig gátolja a figyelmet. Ha a gyermek nem azzal van elfoglalva, hogy érzelmi kapcsolatot keressen, akkor a feladataira tudja irányítani a figyelmét. A felnőttel való pozitív kapcsolat bensőségessége és öröme gyakran jó hatású. A nagyobb biztonság azt jelenti, hogy csökken a szorongás, a figyelem pedig koncentráltabbá válik. Az a rejtett tényező, amely az ilyen helyzetekben szinte mindig jelen van, a gyermek első életéveinek tapasztalataiból táplálkozó, tudattalan vágyakozása a kötődés után. Amikor ez a szükséglete kielégül, a figyelemhiányból eredő problémák elkezdenek visszaszorulni.

Az érzelmi zaklatottságból és a gondolatok viharzásából fakadó figyelmetlenség az emlékezet működését is akadályozza. A jellemzően gyenge rövid távú emlékezet forrása az az elhangolódott, félig disszociatív, a belsőre fókuszáló állapot, amelyben a figyelemhiány zavarral élő személy a világban bolyong. Ez a fajta "amnézia" azért következik be, mert az új epizodikus emlékek kialakítása figyelmet igényel, márpedig ha figyelmi erőforrásainkat a belső gondolataink és érzéseink emésztik fel, akkor nem marad túl sok a külső világgal való megbirkózáshoz.

A hiperaktivitás számos módon jelentkezhet. Az ilyen ember folyton mentális forgószélben él. Gondolatai sebesen ugrálnak egyik témától a másikig.

A hiperaktivitás egy másik jele a gyors szemmozgás, a környezet folytonos pásztázása, ami másokat frusztrál. Kellemetlen olyan személy társaságában lenni ugyanis, aki mintha folyamatosan valami vagy valaki mást keresne.

Ha a hiperaktivitás a szorongás kifejeződése, akkor a letargia és az alacsony izgalmi szint a szégyené. A szorongáshoz hasonlóan a szégyen is a kötődéshez kapcsolódó érzés. "Amikor egy ember számunkra fontossá válik, amikor gondoskodása, irántunk érzett tisztelete és értékítélete jelentőségre" tesz szert, megszületik a szégyen érzésének lehetősége. A szégyen érzésének gyökere az a fájdalom, amelyet a szülőtől – még ha csak pillanatokra is – elszakítva érzünk. Tehetetlenek vagyunk vele szemben. A szégyen túláradóvá válik, ha a szülő helytelenítése túl erős, vagy ha a szülő nem tesz azonnali lépéseket a bensőséges érzelmi kapcsolat helyreállítására. A kisgyermek nem rendelkezik elegendő tapasztalattal a szülő hangulatainak és arckifejezéseinek értelmezéséhez: számára azok vagy keresik a kapcsolatot, vagy tiltják. Amikor a szülő zaklatott vagy visszahúzódó, a csecsemő vagy totyogó a szégyen érzését éli át. A depressziós anyák gyermekeinek ismertetőjele az inaktivitás és a szemkontaktus kerülése. Az önszabályozási problémákkal élő szülők elutasítással (nyílt vagy elfojtott dühvel, büntető hidegséggel, vagy levert visszahúzódással, ami vereséget és csalódást jelez) reagálnak. Minden ilyen alkalommal szégyen ébred a gyermekben, különösen azért, mert a szülő azt hiszi – és egyúttal a gyermekkel is azt hiteti el –, hogy bármi is a szülő reakciója, azért a gyermek a felelős. Éppen úgy, mint az ellentétes oldalon a hiperaktivitás, a szégyen is normális pszichológiai állapotként kezdődik, aztán lassan kicsúszik az agykéreg szabályozása alól. Az érzés elkezd mély sebet vágni a személy önazonosságába.

Mint annyi minden más a figyelemhiány zavar kapcsán, a hiperaktivitás, a letargia és a szégyen is szorosan összekapcsolódik a távoli, stresszes vagy zaklatott szülő neurológiai emléknyomaival. Azonnal kényelmetlenül érzi magát az ilyen személy, amint reflektálni kezd, mert az önreflexió azonnal olyan áramköröket aktivál, amelyek az érzelmileg elszigetelt kisded szorongását reprodukálják. Ekkor az elme reménytelen letargiába süpped vagy őrült száguldásba fog, és valamilyen kötődési pontot keres: egy gondolatot, egy fantáziát, egy emléket, beszélgetést, zenét, olvasmányt – bármit. Ha erre nincs módja, akkor intenzív rossz érzés vesz erőt rajta – vagy a saját elméjével szembeni ellenérzés, amelyet unalomnak nevezünk.

A FIGYELEMHIÁNY ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEK ÉS A GYÓGYULÁS

Az első feladat az, hogy a gyermek szívének legmélyén elültessük a legerősebb bizonyosságot, hogy pontosan ő az a személy, akire a szülei vágynak, és akit szeretnek. Semmit nem kell tennie, nem kell megváltoznia azért, hogy kiérdemelje ezt a szeretetet – sőt, valójában semmit nem is tud tenni érte, mert ezt s szeretetet nem lehet kivívni, és nem lehet elveszíteni. Nincsenek feltételei. A gyermek viselkedésétől teljesen független. Egyszerűen ott van – tegyen a gyermek bármit is, "jót" vagy "rosszat". Lehet a gyermek csökönyös, kellemetlen, tüskés természetű, együtt nem működő vagy konkrétan durva – a szülő akkor is érezteti vele, hogy szereti. Meg kell találni a módját, hogy a gyermekkel úgy értessük meg, hogy bizonyos viselkedések elfogadhatatlanok, hogy közben ne érezze úgy, hogy őt sem fogadjuk el. Képesnek kell lennie arra, hogy nyugtalanságát, a szülő számára legkellemetlenebb oldalát anélkül mutathassa meg, hogy a kapcsolatukat féltenie kelljen közben. Ha ez lehetségessé válik, akkor létrejött a teljes bizalom. Joggal várhatjuk, hogy innentől megindul az érzelmi fejlődés.

Olyan törődés ez, amely nem kisajátító, és amely semmiféle személyes hálára nem tart igényt. Egyszerűen egy gondoskodást kifejező légkör; nem pedig valamiféle "akkor törődöm veled, ha ezt és ezt teszed".

Ha szeretnénk a gyermeket szabaddá tenni ahhoz, hogy képes legyen végigmenni a fejlődés szükségszerű állomásain, akkor a szülővel való kötődési viszonyt kell mindenek elé helyeznünk. A közvetlen célt, hogy a gyermek kövesse az utasításainkat, fel kell áldoznunk.

A fegyelmezés egyik igen szerencsétlen eszköze a "megszakításos" technika, amikor a szülő eltiltja magától a gyermeket egy időre. Ez károkat okoz a kötődésben. A gyermek ezt érti belőle: "ha nem teszed azt, amit akarok, ha kellemetlenséget okozol nekem, akkor készen állok rá, hogy megszakítsam veled a kapcsolatot. Kizárólag a saját szabályaim szerint fogadlak el." Ez tovább fokozza a gyermek szorongását, és lelke mélyén a dühét is.

A nevelés rövid és hosszútávú céljai között mindennapos a konfliktus. A külvilág követelményeit a szülő kénytelen rákényszeríteni a gyermekre. Ha a szülő nem engedi, hogy frusztrációja az útjába álljon, akkor képes megőrizni empátiáját a gyermek iránt. Frusztrációja nem blokkolja gyengéd érzelmeit: többet jelent számára a kötődési kapcsolat, mint pillanatnyi frusztrációjának feloldása.

Az a gyermek, aki nem szorong attól, hogy a szülőjével való kapcsolata megszakadhat, fokozatosan mindinkább tudatára ébred egyéb prioritásainak, például annak, hogy időben beérjen az iskolába. Ha úgy érzi, hogy a hibáival együtt elfogadják, a kötődési kapcsolat megmarad, és a fejlődés előtt további lehetőségek nyílnak. Mihelyt sziklaszilárdan rögzül, hogy a kötődési kapcsolat a legfontosabb érték, a gyermek együttműködő viselkedéssel kezd reagálni.

A GYERMEK BEÉDESGETÉSE

A fiatalok életkoruktól függetlenül, bármikor képesek elkezdeni annak a fejlettségi szintnek az elsajátítását, amelyet korábban nem sikerült, de csak egy odaadó felnőttel való szoros és személyes viszony kontextusában.

A figyelemhiány zavar tipikus tünetei: rendetlenség, szervezetlenség, rövid koncentrálóképesség, rebbenékeny figyelem, változékony hangulat (egyik pillanatról a másikra képes magát felhúzni, duzzogni vagy dühöngeni.)Dührohamok. A figyelemhiány zavarral élő gyerekek különösen érzékenyek a környezetük negatív aspektusaira, ám másrészről pontosan ilyen érzékenyek a pozitív változásokra. Érzékenységük, melyből sérülékenységük is táplálkozik, óriási fejlődési potenciált hordoz magában. Általában alkatukból fakadóan melegszívűek és gyengédek, s szüleik által mind nagyobb mennyiségben felkínált szeretetet szinte magukba isszák.

A gyermek figyelemhiány zavaros mintázatainak visszafordítása ezen alapelvekkel kezdődik:

1. A szülők aktív felelősséget vállalnak a kapcsolatért.

Technika: a szülők "meghívják" a gyermeket.

Cél: A gyermek önelfogadásának erősítése.

Nap nap után demonstrálják, hogy kívánják a gyermek társaságát. Aktív energiájuk van, mely a gyermek felé kisugárzik. A gyermek számára a lehető legnagyobb adomány, ha azt érzi, akarják és örülnek neki. Ez az önelfogadás alapja.

A gyermek kérésére adott figyelem sohasem hoz kielégülést, mivel mindig azzal a gyanúval jár együtt, hogy a szülő csak az igényekre adott válaszként figyel rá. A gyermek képtelen túllépni a kétségén, hogy a szülő önszántából nem szánna rá figyelmet. A megoldás az, hogy mi határozzuk meg a pillanatot, és olyankor keresünk kapcsolatot a gyermekkel, amikor ő nem követeli. Vagy ha a gyermek igényeire reagálunk, akkor szülőként átvehetjük a kezdeményezést, és több érdeklődést és lelkesedést mutathatunk, mint amit a gyermek előre feltételez.

Édesgessük a gyermeket, ahogy bárkit édesgetnénk, akivel kapcsolatot akarunk teremteni.

2. A szülő ne ítélje meg a gyermeket.

Technika: Kerüljük a hibák, tévedések és gyengeségek felemlítését.

Cél: A magabiztosság fokozása, a szégyen csökkentése.

A szégyen, mint láttuk, az elszigeteltség és elszakítottság érzéséből fakadó fiziológiai-érzelmi állapot. A figyelemhiány zavarral élő gyermek a szégyen mocsarába süpped. Számos módon kifejezésre juttathatja ezt. Ilyenek lehetnek az önbántalmazó kifejezések, negatív szerep teljes tagadása, vagy már a feltételezést visszautasítja, hogy A figyelemhiány zavarral élő gyerekek különösen érzékenyek a környezetük negatív aspektusaira, ám másrészről pontosan ilyen érzékenyek a pozitív változásokra. Érzékenységük, melyből sérülékenységük is táplálkozik, óriási fejlődési potenciált hordoz magában. Általában alkatukból fakadóan melegszívűek és gyengédek, s szüleik által mind nagyobb mennyiségben felkínált szeretetet szinte magukba isszák.

A gyermek figyelemhiány zavaros mintázatainak visszafordítása ezen alapelvekkel kezdődik:

1. A szülők aktív felelősséget vállalnak a kapcsolatért.

Technika: a szülők "meghívják" a gyermeket.

Cél: A gyermek önelfogadásának erősítése.

Nap nap után demonstrálják, hogy kívánják a gyermek társaságát. Aktív energiájuk van, mely a gyermek felé kisugárzik. A gyermek számára a lehető legnagyobb adomány, ha azt érzi, akarják és örülnek neki. Ez az önelfogadás alapja.

A gyermek kérésére adott figyelem sohasem hoz kielégülést, mivel mindig azzal a gyanúval jár együtt, hogy a szülő csak az igényekre adott válaszként figyel rá. A gyermek képtelen túllépni a kétségén, hogy a szülő önszántából nem szánna rá figyelmet. A megoldás az, hogy mi határozzuk meg a pillanatot, és olyankor keresünk kapcsolatot a gyermekkel, amikor ő nem követeli. Vagy ha a gyermek igényeire reagálunk, akkor szülőként átvehetjük a kezdeményezést, és több érdeklődést és lelkesedést mutathatunk, mint amit a gyermek előre feltételez.

Édesgessük a gyermeket, ahogy bárkit édesgetnénk, akivel kapcsolatot akarunk teremteni.

2. A szülő ne ítélje meg a gyermeket.

Technika: Kerüljük a hibák, tévedések és gyengeségek felemlítését.

Cél: A magabiztosság fokozása, a szégyen csökkentése.

A szégyen, mint láttuk, az elszigeteltség és elszakítottság érzéséből fakadó fiziológiai-érzelmi állapot. A figyelemhiány zavarral élő gyermek a szégyen mocsarába süpped. Számos módon kifejezésre juttathatja ezt. Ilyenek lehetnek az önbántalmazó kifejezések, negatív szerep teljes tagadása, vagy már a feltételezést visszautasítja, hogy szégyenállapot, vagy egy olyan agresszív dühreakció, amellyel a szégyent kívánja kontroll alatt tartani. Érzékenyen reagál a szülő – szándékos vagy szándékolatlan – vádjaira, és úgy érzi, hogy ő a felelős a szülő érzelmi visszahúzódásáért. A szerető szülő jelenlétének elvesztése különösen rémítő egy bizonytalan és érzékeny gyermek számára. Egyúttal megerősítve érzi azt a mélyen beágyazódott meggyőződését, hogy méltatlan arra, hogy bárkivel is bensőséges kapcsolata legyen. Lehet, hogy ezt nem mutatja ki közvetlenül, sőt akár közömbös és arrogáns érdektelenséggel is reagálhat. Ám a legkihívóbb viselkedés sem más, mint a túláradó szégyenérzéssel szembeni védekezés. Minél erősebbé válik a gyermek pszichológiai önvédelme, annál nehezebb lesz majd a szülőknek megtalálni vele a kapcsolatot.

Elérhetetlen cél, hogy a szülő soha ne legyen dühös. A gyermek viselkedése és impulzivitása még a szentek és angyalok türelmét is próbára tenné.

Teljesen hiábavaló a gyermeket leckéztetni, amikor elönti az agyunkat a düh. A stressz és a szégyen biokémiai állapotában a gyermek képtelen a tanulásra.

Van a haragnak egy olyan típusa amelyet szeretetteljes haragnak nevezhetünk, és amely nem romboló. Kizárólag a tettekre, és nem a gyerekre irányul. Ezt kezelni tudják, és tanulni tudnak belőle.

5. A szülő magára vállalja a kapcsolat helyreállításának felelősségét.

Technika: A szülő nem vár arra, hogy a gyermek kezdeményezze a kapcsolat helyreállítását az összecsapás után.

Cél: Lehetővé tesszük a gyereknek, hogy átérezze, hogy a kötődési kapcsolat erősebb minden vitánál vagy nézeteltérésnél, ami közte és a szülő között valaha is felmerülhet.

A gyermekkel való kapcsolat időleges törései elkerülhetetlenek, és önmagukban nem okoznak sérülést, hacsak nem válnak gyakorivá és katasztrofálissá. A valódi sérülést az okozza amikor a szülő a gyermekre hagyja, hogy a kapcsolatot újra felvegye, mint amikor például a gyermek bocsánatkéréséhez köti a "megbocsátás" aktusát. Az ilyen helyzetekben sem őszinte megbocsátásra nem kerül sor, csupán megszégyenítésre.

Mivel az alapelv értelmében a gyermek semmilyen tette nem veszélyezteti a kapcsolatot, semmit nem kell tennie annak helyreállításáért sem. Ha tehát a szülő elveszítette vele a kontaktust, akkor az ő feladata, hogy helyreállítsa a köztük lévő személyközi hidat. Ez annyit jelent, hogy elismerjük, ami történt, és megértjük, hogyan érezheti magát a gyermekünk emiatt, és nyitott szívvel hallgatjuk meg a mondanivalóját. Amikor elmondja érzéseit a negatív interakcióról, a szülő ne kezdje a saját álláspontját magyarázni vagy saját viselkedését igazolni. Csak hallgassa együttérzéssel.

Amikor a szülők a kötődési kapcsolatnak adnak elsőbbséget, nemcsak a gyermek magabiztosságát és önelfogadását erősítik, hanem egyúttal a legfontosabb dologban mutatnak neki példát, amiben csak lehet: nem feledik a jövőt.

MINT HAL A VIZBEN

Mint már említettük, az önszabályozás a fejlődés célja; a figyelemhiány zavar ezt a képességünket károsítja. Az önszabályozás egyik meghatározása az lehet, hogy az ember a külső körülményektől függetlenül képes a belső környezetét funkcionális és biztonságos keretek között megtartani. Az érzelmek szintjén az ember hangulati önszabályozása azt jelenti, hogy az elme nem esik sem a reménytelenség, sem a rajongás, sem a passzív önalávetés, sem pedig a vak düh rabságába. Az ember hangulatait nem a külső események esetlegességei vagy mások jó- vagy rosszkedve irányítja.

A figyelemhiány zavarral élő emberek, de különösen a gyermekek belső egyensúlyuk túl könnyen felborul viszonylag kis külső hatásra is. Túlságosan gyakran reagálnak automatikusan ahelyett, hogy célszerűen viselkednének. Sokuk számára okoz stresszt az átmenet, mert nem elég rugalmasak ahhoz, hogy akárcsak apró változásokhoz is alkalmazkodni tudjanak érzelmileg. De vannak köztük olyanok is, akik folyamatos kavarodásban és változásban élnek – ez szintén a belső szabályozás hiányosságai miatt van: kénytelenek folyamatosan új tevékenységekbe fogni, új kapcsolatokat kialakítani és új helyzeteket keresni, mert az érdeklődés és az energia szintjét képtelenek belülről fenntartani, ha nem kapnak erős külső ingert. Ha pedig a külső körülmények ezt nem teszik lehetővé, káosz vagy üresség vesz rajtuk erőt.

A gyermek önszabályozásának fejlődéséhez elengedhetetlen feltétel egy dédelgető felnőtt jelenléte.

Az öt legpusztítóbb tévképzet, amelyet a figyelemhiány zavarral élő gyerekekre alkalmazni szoktak.

1. Mítosz: Csak fel akarja hívni magára a figyelmet.

Tökéletesen helytálló lehet, hogy a figyelemhiány zavarral élő gyermek nagy mértékben monopolizálja a figyelmünket. A gond az, hogy mire a figyelemhiány zavar megjelenik, addigra a gyermek sokkal több negatív, mint pozitív figyelmet provokál ki, és ez az idővel egyre rosszabb lesz. Paradoxonnak tűnhet, ám sok gyermek inkább választja a negatív figyelmet, mint hogy egyáltalán ne jusson neki. Ezt nem tudatosan teszi, de teszi. A gyermek csinál valamit, részben azért, hogy figyeljenek rá. A felnőtt büntető pillantással, tettel vagy kijelentéssel reagál, amit a gyermek agya elutasításként értelmez. Szorongása, hogy elszakad a felnőttől, hatalmasra nő, ahogy a figyelemigénye is. Csak a felnőtt képes megtörni ezt a kört. A kulcs, hogy a gyermeknek ne azt a figyelmet adjuk, amit kér, hanem azt, amire szüksége van. Ezt a figyeleméhséget akkor tudja a szülő enyhíteni, ha minden lehető alkalmat megragad arra, hogy pontosan olyankor fordítson figyelmet a gyermekre, amikor ő maga nem követeli azt. Ahogy a gyermek bizalma megnő a kapcsolat iránt, és megnő az önbizalma, gyengülni fognak a korábbi viselkedési minták motivációi. Addig a szülőnek tudnia kell kedvesen, de határozottan nemet mondania.

2. Mítosz: A gyermek szándékosan idegesíti a felnőttet.

Első ránézésre egész ésszerűnek látszik: mivel sok figyelemhiány zavarral élő gyermek nagyon intelligens, és lévén, hogy számtalanszor mondták már nekik, hogy ezt vagy azt ne tegyék, úgy tűnhet, hogy helytelen viselkedésük tudatos és célszerű. De szerencsére nem: a gyerekek nem ilyen fortélyosak, és nem is ilyen rossz szándékúak. Olyan hiba ez, amelyet sokan elkövetünk a másokkal való kapcsolatunk során, legyen az házastárs vagy gyermek, ismerős vagy idegen: azt hisszük, hogy értjük a mások tettei mögött húzódó szándékokat. Ezt a tévhitet bizonyos pszichológusok "intencionális gondolkodásnak" nevezik.

Azt hihetjük, hogy tökéletesen értjük, hogy miért cselekszenek így vagy úgy, miközben a valóságban elképzeléseink semmi mást nem fejeznek ki, mint saját szorongásainkat. Minden olyan alkalommal, amikor valamilyen motivációt tulajdonítunk valakinek, úgymint: "ezt azért teszed, mert..." sutba vágjuk a kíváncsiságunkat és feladjuk az együttérzésünket.

A gyerekeinknek kinyilvánított ítéleteink a saját magukról kialakított ítéleteikké válnak. A gyermek előbb vagy utóbb a szülő negatív véleményén keresztül látja majd magát.

A figyelem diszfunkcionális hajszolása a figyelemhiány zavarral élő gyermek viselkedésének több jellemzőéért felelős. A gyenge önszabályozás és a gyenge impulzuskontroll szintén sok viselkedésformáért felelős csakúgy, mint a tudatalatti szégyen, düh vagy szorongás. Ám mindezek nem a rosszakarat, hanem a sérülékenység és fájdalom kifejeződései.

3. Mítosz: A gyermek szándékosan manipulálja a szülőt.

Az intencionális gondolkodás kategóriájába tartozik az az elképzelés is, hogy a gyermek manipulál és irányít minket.

A manipuláció alatt mások finom és rejtett, szükség esetén tisztességtelen befolyásolását értjük olyan célok érdekében, amelyeket őszintén nem tudnának elérni. Egy érzelmileg sérült gyermek képtelenné válik valódi igényeinek kifejezésére. Ha hiányzik a teljesen megbízható kötődés érzése, akkor olyan dolgok megszerzésével próbálja ezt kompenzálni, amelyeket a felnőtt világ – talán nagyon is helyesen – nem akar megadni neki, mint például egy újabb drága játék. A túlzott manipuláció, irányítás és főnökösködés egyszerűen egy érzékeny és szorongó kisgyermek diszfunkcionális és önmagát pusztító, szerzett jellemvonása. Ezek a tulajdonságai is a környezettel való interakcióban formálódtak ki, ezért vissza is fejlődhetnek, ha a környezet megértővé, dédelgetővé és támogatóvá válik.

4. Mítosz A figyelemhiány zavarral élő gyermek viselkedése a felnőtt feszültségének és haragjának oka.

A harag, a szorongás és a kétségbeesés egyaránt normális érzelmi állapot. Mindannyian ismerjük őket. Tapasztalt hatására kialakult állapotok. Erős a kísértés, hogy mindig valaki mást hibáztassunk értük. Nehéz dolog megérteni, hogy reakcióinknak nem a másik ember az oka, annyira automatikus módon kapcsoljuk össze a saját érzéseinket a másik tetteivel. A következtetés olyan természetes! Amikor gyerekek voltunk, valóban mások miatt éreztünk így vagy úgy – attól függően, hogy hogyan bántak velünk. Hogy ez felnőttként milyen mértékben marad igaz ránk, az jól mutatja, hogy az önszabályozásunk kifejlődése milyen mértékben sikerült.

A figyelemhiány zavarral élő gyermek szülei gyakorta érzik magukat haragosnak, ingerültnek. A szülő sürgeti a gyermeket, az pedig megmakacsolja magát, és esetleg még mond valami sértőt is. A szülő dühbe gurul, és azt képzeli, hogy a dühét a gyermek viselkedése okozta. A gyermeket nem a tettei miatt fenyítik, hanem a felnőtt szülőben keltett kellemetlen érzések miatt.

Sok helyzetben a problémákat nem a gyermek tettei okozzák, hanem annak a szorongásnak a mértéke, amelyet a felnőttben kiváltanak.

5. Mítosz A figyelemhiány zavarral élő gyerekek lusták.

A figyelemhiány zavarral élő gyerekek közmondásos "lustasága" mögött szintén érzelmi fájdalom rejtőzik. Ha meggondoljuk, mit is jelent a "lusta" kifejezés, ráébredünk, hogy nem magyaráz meg semmit. Csak egy negatív bélyeg, amelyet azokra ragasztunk, akik nem akarják azt tenni, amit mi akarunk tőlük. Amikor az úgynevezett lusta ember őt érdeklő és izgató feladatokkal szembesül, kirobbanó lendülettel lát munkához. Úgyhogy a lustaság és a halogatás nem egy-egy ember szilárd személyiségjegyei hanem a világgal való kapcsolatának módjai, amelyek forrása és gyökere viszont a család, amelyben felnőtt.

Egy kétségbeesett házaspár beszámolt arról, hogy a tizenkét éves fiuk milyen felháborodással és méltatlankodással reagált arra a kérésükre, hogy vegye ki a részét a házimunkából. "Mindig mindent nekem kell megcsinálni" – válaszolta. A valóság persze az volt, hogy a szülőknek könnyebbnek tűnt a sziklából vizet fakasztani, mint hogy fiukat rávegyék, hogy elvégezzen valamit. Csak annyit értek el, hogy megnyerhetetlen szócsatákat vívtak vele, vagy egyszerűen feladták. Ez a gyermek is kódolt nyelven beszélt, amelyet az együtt érző kíváncsiság alkalmazásával meg lehetett volna fejteni. "Már csecsemőkoromtól fogva rengeteget kellett dolgoznom a veletek valókapcsolatomért – mondta a gyermek. – Belefáradtam. Többé nem akarok olyan munkával foglalkozni, amit nektek kellene elvégeznetek."

Amikor a szülők megértették a fiuk üzenetét, sokkal támogatóbbá váltak az ő szükségleteivel kapcsolatban, és kevésbé voltak megrettenve a kötelességei iránti látszólagos érdektelensége miatt.

Olykor a gyermek automatikus ellenállását értelmezik lustaságként. A figyelemhiány zavarral élő gyermek nevelésének valószínűleg az a legkimerítőbb és legfrusztrálóbb aspektusa, hogy szinte rutinszerűen negatív és elutasító módon reagál a szülők minden igényére, elvárására vagy javaslatára. Ennek az ellenállásnak fontos célja van, és egy fontos történetet mond el. Ezt is meg kell értenünk.

A figyelemhiány zavarral élő gyermekeket gyakran nevezik csökönyösnek, dacosnak, tiszteletlennek, szemtelennek és "rossznak". Szinte mindig "akaratosnak" is tartják őket. Az igazság ennél bonyolultabb.

Az ellenkezés nem magától kezdődik. Definíció szerint mindig valamivel szemben alakul ki. Nem a gyermek különálló jellemzője, hanem a felnőtt világhoz való viszonyának egyik aspektusa. A felnőttek képesek megváltoztatni ezt a viszonyt, ha megváltoztatják a benne játszott játszott szerepüket.

A figyelemhiány zavarral élő gyerekeknek szinte nincs is voltaképpeni akarata, hanem merev ragaszkodása, valamilyen vágyba való kényszeres belekapaszkodása. A kényszeresség a kitartást tekintve keltheti az akarat benyomását, ám valójában nincs bennük semmi közös. A kényszer ereje ugyanis a tudattalanból táplálkozik, és irányítja az egyént – míg a valódi akarattal bíró személy képes kordában tartani a szándékait.

A gyermek ellenkezése nem az akarat kifejeződése. Valójában az akarat hiányát jelöli – ez pedig a személyt csak reakcióra teszi képessé, ám szabad és tudatos döntéshozatali folyamatokból táplálkozó szabad tettekre nem.

Az ellenakarat egy olyan személy automatikus ellenállása, akinek a szelférzése nem fejlődött ki teljes mértékben. Az ellenakarat reflexív és gondolkodás nélküli ellenkezés a másik akaratával szemben. Olyan természetes, ám éretlen ellenállás, amely az irányítottságtól való félelemből táplálkozik. Az ellenakarat mindenkiben megjelenik, akiben még nem fejlődött ki az érett és tudatos saját akarat. Sokaknál – és a figyelemhiány zavarral élő gyermekek elsöprő többségénél – olyan elhúzódó, folyton jelen lévő erővé válik, amely még felnőttkorban is aktív marad. Rettenetesen megnehezíti a személyes kapcsolatokat, akadályozza az iskolai teljesítményt és a munkahelyi előmenetelt. Az ellenakarat számos formában megjelenhet. A legnyilvánvalóbb eset az, amikor nyelvileg megfogalmazott ellenállásként jelentkezik: nem, nem akarok, úgysem tudsz rávenni. Az ellenakarat pszichológiai immunrendszerként működve minden olyan dolgot távol tart a gyerektől, ami nem tőle magától származik.

Az ellenakarat passzivitás formájában is jelentkezhet. A passzivitás, amelyet mások lustaságnak neveznek, erős belső ellenállásról tanúskodhat.

Az ellenakarat természetes hajlam, és távolról sem jelenti azt, hogy a gyermekkel bármi gond lenne. Nem arról van szó, mintha a gyermek csinálná ezt; inkább megtörténik vele, sem hogy ő kezdeményezné. Ugyanolyan mértékben lehet meglepő a gyermek számára is, amikor jelentkezik, mint a szülő számára.

Mint minden természeti jelenség és a gyermek életének minden állomása, az ellenerő is pozitív célt szolgál. Először a totyogónál jelentkezik, hogy segítsen az individuáció feladata során, amikor elkezd leválni a szüleiről. Lényegében a gyermek egy "nem"----ekből álló falat húz fel. E fal mögött fokozatosan sajátítja el, hogy mit szeret és mit nem, mivel vannak ellenérzései és mit kedvel, anélkül hogy elborítaná a szülő akaratának sokkalta hatalmasabb ereje.

A serdülőkorban az ellenakarat ugyanezt a célt szolgálja, segít a fiatal személynek meglazítani a családtól való pszichológiai függés kötelékeit. Akkor jelenik meg, amikor a szelf érzésének elő kell bújnia a család bábjából. Védekezőmechanizmus, amely a törékeny és fenyegetett szelférzést védelmezi. A szülők elvárásainak és követeléseinek távol tartásával az ellenakarat segít helyet csinálni a gyermek saját maga teremtette motivációinak és preferenciáinak kifejlődéséhez.

Ahhoz, hogy kitaláljuk, mit akarunk, először is szabadon kell tudnunk nem akarni.

Az ellenakarat megértése azért különösen fontos a figyelemhiány zavar kapcsán, mert az érintett gyerekek rendkívül érzékenyek, és a külső ingerek rájuk erőteljesebb hatással vannak, mint az átlagra. Bármilyen erő vagy nyomás – a jó szándéktól függetlenül- a figyelemhiány zavarral élő totyogóban, gyerekben vagy tinédzserben hatalmasra nagyítva, óriási intenzitású ellenakaratot fejleszt ki.

Az ellenakaratot az váltja ki, jobban akarják, hogy valamit megtegyen, mint ő maga. Nemcsak akkor jelentkezik, amikor egyáltalán nem akarja az adott dolgot, de akkor is, amikor szeretné, csak éppen nem annyira, mint a szülő. Nincs jobb módszer a gyermek – például zenei – érdeklődésének kiölésére, mintha gyakorlásra kényszerítjük enyhébb vagy brutálisabb eszközökkel. Az ilyesmi minden esetben kiváltja a gyermek ellenállását.

Az ellenakaratot akkor kezelik rosszul, amikor a felnőttek nem értik meg, és valamilyen nyomás hatására megpróbálják tettlegességgel vagy érzelmi erőszakkal letörni. A jutalmazás – amit pozitív kényszerítésnek nevezhetnénk – hosszú távon semmivel sem működik jobban, mint a fenyegetés, a büntetés vagy a negatív kényszerítés. A jutalmazásban a gyermek ugyanolyan mértékben érzékeli a felnőtt irányítási kísérletét, mint a büntetésben. A problémát nem a kényszerítés módja, hanem az okozza, hogy a gyermek kényszerítve érzi magát.

AZ ELLENAKARAT HATÁSTALANITÁSA

Azok a szülők akik nem értik az ellenakarat működését, azt hiszik, hogy az ellenkezés tisztán a gyerekből ered, mintegy az ő hatalmuk megkérdőjelezéseként és a korlátok feszegetéseként. Megkezdődik a hatalmi harc. Amikor ezek a konfliktusok gyakorivá válnak, az ellenakarat a gyermek automatikus reakciójává merevedik, és a szülő bármilyen elvárására aktivizálódik. A gyermek krónikus ellenakaratot fejleszt ki, ami megnehezíti és akadályozza a többi emberrel való kapcsolatát. Egyúttal krónikus lázadó pozíciót vesz fel minden hatalommal és szabállyal szemben.

Van azonban néhány mód a kapcsolatok ellenakarat-állóságának biztosítására amelyek kifogják a szelet az ellenakaratvitorlájából.

1. A kötődés mindenekelőtt

Az ellenakarat jelentősen felerősödik, amikor a gyermek szülőjéhez való kötődése meggyengül, a kötődés megerősítése viszont csökkenti erejét. A gyermek sokkal kevésbé hajlik ellenkezésre azokkal szemben, akiknek a közelségére vágyik, akikkel szeret kapcsolatban lenni, mint azokkal, akikkel nézeteltérése van.

2. A behódolást ne tévesszük össze az önkéntes "helyes viselkedéssel"

Megteremthetjük a szoros kötődés látszatát a gyermek fenyegetésével vagy durvasággal – ám ez nem lesz több annál, mint hogy a gyermek a visszautasítástól vagy a büntetéstől való félelem miatt a szülőbe csimpaszkodik. Az ellenakarat ilyenkor láthatatlanul, a mélyben forr, hogy később aztán felszínre törjön.

A legtöbbször azok a gyerekek kerülnek bajba életük későbbi szakaszában, akik kisgyerekként olyannyira fenyegetve érzik magukat, hogy ellenakaratukat hangtalanul elfojtják. Rengeteg jó kisfiú és jó kislány válik felnőttként depressziós és zaklatott személyiséggé.

3. Ne vegyük személyes támadásnak a gyermek ellenszegülését

Azok a szülők, akik a gyermek ellenkezésében nem a személyes tekintélyüket érő kihívást látják, kitérnek ez elől a hatalmi harc elől, amelyben mindkét fél csak veszíthet.

4. Bizonyos mértékű ellenállásnak engedjünk teret a kapcsolatban

Vannak esetek, amikor az ember előre számíthat a gyermek ellenkezésére. Az előrelátó szülő ilyenkor felkészül a gyermek esetleges ellenkezésére, ami így nem vált ki belőle olyan dühöt és elkeseredettséget, amely csak tovább mélyítené a konfliktust. Ez megadja a lehetőséget és a teret a gyerekeknek a saját ellenérzései kifejezésére anélkül, hogy az a kapcsolatot fenyegetné.

5. Csak akkor csatázzunk, ha muszáj győznünk

A szülők és gyerekek közötti viták sokszor apróságok miatt robbannak ki. A vita mögött egyszerűen a szülő hajthatatlansága húzódik meg. Ezekkel az apróságokon kirobbanó szükségtelen csatározásokkal csak azt érjük el, hogy megerősítjük az ellenakaratot és aláássuk a szülői tekintélyt. A gyermek automatikus ellenkezése fokozódik, pedig erre semmi szükség.

6. Bátorítsuk az érzelmek nyelvi kifejezését.

Ahelyett, hogy megpróbálnánk elfojtani a gyerekben az ellenakaratot, segítsünk neki, hogy elfogadhatóbb módon juttassa kifejezésre az ellenállását. Mégpedig azáltal, hogy segít neki az érzései szimbolikus kifejezésében, szavakba öntésében. Ha az érzelmek kifejeződhetnek, akkor nem akarnak tettleges vagy destruktív módon felszínre törni. Ahogy a gyerekek beszélni kezdenek, lassan felszabadulnak a saját impulzusaik alól. Immár el tudják távolítani maguktól az érzéseket, magukon kívülre, ahol azok láthatóvá válnak számukra. Mi szülők megértéssel segíthetünk nekik. Sokkal könnyebben tudnak a gyerekek együttműködni, ha tudják, hogy legalább az érzéseiket megértjük.

7. Vegyük észre, hogy esetenként mi is szoktunk ellenkezni

Ha egy szülő úgy érzi, a gyermek irányítja, ez általában a saját ellenakaratának jele. A gyermekeinkkel kapcsolatos reakcióink sokszor nem tudatos döntésből, hanem automatikus ellenállásból fakadnak. Sok szülő ingerülten reagál a követelőzésre – ami nem ugyanaz, mintha tudatosan és szeretetteljesen úgy döntene, hogy az adott követelés elfogadhatatlan. A szülő megtörhetetlen ellenállását értékelve a gyermek egyre jobban fog szorongani, és követelődzőbbé válik.

8. Hozzuk helyre, amit elrontottunk

Elkerülhetetlenül lesznek olyan pillanatok, amikor a szülő elveszíti a fejét, amikor a gyermek ellenkezése meghaladja az általa még kezelhetőnek érzett mértéket. Ilyenkor öntudatlanul reagálunk, vádaskodunk, frusztráltak leszünk és támadásba lendülünk.

Ilyen esetekben utólag semlegesíthetjük az ellenakaratot. A szülő elmondhatja, mi történt, ezzel oldva a gyermek félelmét, és együttérző megértését kimutatva elismerheti, hogy ő, a szülő volt az, aki elveszítette a fejét.

9. Tanítsuk meg a gyerekünket az önfegyelemre ahelyett, hogy mi irányítanánk

A szülők nagyon gyakran tévesztik össze a nevelést és a fegyelmezést az irányítással.

Nem az a kérdés, hogy miként irányítsuk a gyermeket, hanem az, hogy hogyan tudjuk a leginkább előmozdítani a fejlődését. Az irányítás kérdése általában akkor válik égetővé, amikor a szülő-gyermek kapcsolat már romokban, az ellenakarat dinamikája mértéktelenné fokozódott, aminek következtében a gyereknél agresszív és destruktív viselkedés lép fel. Úgy előzhetjük meg az irányítás szükségességét, hogy ápoljuk a kapcsolatot és enyhítjük az ellenakaratot.

MOTIVÁCIÓ ÉS AUTONÓMIA

Minden figyelemhiány zavarral élő gyermek motiválatlan, és nagyon sok figyelemhiány zavarral élő felnőttre is jellemző a belülről vezérelt célok hiánya.

A gyermek saját, természetes és önmagából táplálkozó motivációjának fejlődését mozdítsuk elő. Ha lehetőséget kapnak a kibontakozásra, akkor létre fogják hozni a motivációt. kompetencia érzése és a többiekkel való őszinte és valódi kapcsolat igénye általános emberi szükséglet. Ezeket a szükségleteket és a kielégítésükre irányuló késztetést nem kell az emberekbe beleplántálni, hiszen eleve bennük vannak, még ha fejletlen formában is.

 

A figyelemhiány zavarral élő gyermek fejlődésének minden más aspektusához hasonlóan a valódi, belső motivációhoz is a szülővel való biztonságos kötődési kapcsolatra van szükség. A kötődés biztonsága híján a kisgyermek túlságosan is szorongani fog ahhoz, hogy figyelmét az őt körülvevő világ értelmező felfedezésére összpontosítsa. Iskolásként automatikusan a mások véleményéhez és értékeléséhez igazítja majd tetteit.

A motiváció kifejlődésének a kötődés mellett van még egy nélkülözhetetlen feltétele: az autonómia. Az embereknek érezniük kell, hogy a viselkedésüket valóban ők maguk választották, és nem valamilyen külső forrás erőltette rájuk; hogy viselkedésük kezdeményezésének forrása belőlük fakad, és nem valamilyen külső kontroll határozza meg. A gyermek autonómiájának támogatása azt jelenti, hogy képesek vagyunk belehelyezkedni a nézőpontjába, és abból kiindulni. Ez az önálló kezdeményezés, a kísérletezés és a felelősségvállalás aktív bátorítását jelenti, és egyúttal a határok megszabását is.

Azzal, hogy a szülő elfogadja a gyermek nézőpontját, a lehető legnagyobb döntési szabadságot biztosítja számára. Választási lehetőségek nélkül nincs autonómia. A felkínált döntési helyzeteket természetesen a gyermek érettségéhez kell szabni, a gyermek által kezelhető keretek között.

Ha a gyermek valódi autonómiával rendelkezik, akkor képes a szülőnek esetleg nem tetsző dolgok választására is. Ez esetben a szülők elmondhatják neki az aggodalmaikat, ám mint saját aggodalmaikat, nem pedig ultimátumként.

A valódi autonómia azt követeli, hogy a szülők támogató struktúrát biztosítsanak a gyerekeknek. Ennek elengedhetetlen része a keretek megadása, amelyek kijelölik az egyes személyek autonómiájának határait. A tetteknek a világban megvan a maguk természetes következménye – semmi szükség arra, hogy mi magunk találjunk ki következményeket. A mesterséges következmények és büntetések csak fokozzák a gyermek ellenállását, és megerősítik a saját magáról kialakított negatív képet. Ez különösen igaz olyankor, ha a szülők a "következményeket" az alulteljesítő és eredménytelen, figyelemhiány zavarral élő gyermekük motiválására használják.

MINDIG CSAK ÉN: A TINÉDZSEREK

A serdülőkor és a figyelemhiány zavar együttesen valódi robbanóelegyet alkot. Amikor a tinédzser kezdi meglazítani a családi kötelékeit, egyre inkább a kortársainál keresi a megértést, értékelést és azokat az értékeket, amelyekkel azonosulni tud. Mivel kötődési szükségleteit immár részben a kortársi csoport elégíti ki, megengedheti magának, hogy még lázadóbban viszonyuljon a szüleihez. Az ellenakarat megizmosodik, és a sok figyelemhiány zavarral élő gyermek esetében szinte második természetté váló túlzó ellenkezés óriási löketet kap. A szülők azt látják, hogy szavukat semmibe veszik, véleményüket megvetés fogadja.

Az a visszautasítás, amelyet a tinédzserek szüleikkel szemben gyakorolnak, megtévesztő. Kihívó modoruk mögött az anyjuk és az apjuk szeretete és elfogadása iránti vágy és szükséglet húzódik meg. Ha ezt feltétel nélkül megkapják, az sokkal erősebbnek bizonyul majd a kortársi kultúra minden szirénhangjánál. A látszattal ellentétben ez különösen így van a figyelemhiány zavarral élő, különösen érzékeny fiatalok esetében. A tinédzser akkor lázad a szülő tekintélye ellen, ha az tekintélyelvű.

Az első és legfontosabb, hogy a figyelemhiány zavarral élő tinédzsereknek nagy szükségük van arra, hogy meghallgassák őket. Amíg azt nem érzik, hogy a véleményüket figyelembe veszik és érzéseket elfogadják, egyszerűen nem kezdenek bele, hogy saját magukat megvizsgálják. Ezekben a fiatal emberekben mélyebben rögzült a félreértettség érzése, mint hinnénk. Minden kritika, minden vád – sőt bármi, amiben egy kicsi kis ítélkezést érzékelnek – olyan erős szégyenmechanizmust hoz mozgásba bennük, hogy azzal szemben minden erőforrásukat be kell vetniük. A szülők könnyen abba a csapdába eshetnek, hogy vitatkozni kezdenek a tinédzserrel, megpróbálnak "logikusan" érvelni, és megpróbálják felhívni a figyelmét azokra az esetekre, amikor nagyon is igyekeznek figyelembe venni az érzéseit; eközben hevesen hangoztatják, hogy nekik is vannak érzéseik; hogy ha van valaki, aki képtelen a másik álláspontját figyelembe venni, akkor az pontosan a tizenéves gyerekük; hogy a dolgok sokkal jobban mennének, ha végre felfogná, hogy rajta kívül más is van a világon stb. Ez a megközelítés azonban bebetonozza a szemben álló felek pozícióit.

Akármilyen elkeseredettek és zaklatottak is, a gyermek és felnőtt közötti érzelmi viszony alapvetően egyensúlytalan. A gyerekek nem csak anyagilag és számos egyéb gyakorlati szempontból függnek tőlük, hanem a szeretetük és elfogadásuk utáni sóvárgás miatt is, harcias viselkedésük pedig csak álca, hogy a felnőttek és saját maguk elől is elrejtsék sérülékenységüket.

A szülőknek kell megtenniük az első lépést, nem kell attól tartaniuk, hogy ezáltal az elfogadhatatlan viselkedésre adnának engedélyt. A figyelemhiány zavarral élő tinédzserek attól a pillanattól fogva, hogy azt látják, hogy a szüleik hajlandóak őket úgy és olyannak elfogadni amilyenek, és tiszteletben tartják érzéseket és autonómiájukat, maguk is készek reálisabban szemlélni saját magukat.

Egy személy akkor fogja tiszteletben tartani mások határait, ha az ő jogait és határait is tiszteletben tartják.

A SZEMÉLY LÉTEZÉSÉNEK IGAZOLÁSA: AZ ÖNBECSULÉS

A bűntudat, a szégyen, az önkritikus szavak a figyelemhiány zavarral élő felnőttekkel beszélgetve újra és újra felszínre jutnak. A figyelemhiány zavar számlájára írott személyiségjegyek jó része a gyenge önbecsülés kifejeződése.

Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.

A szükség, hogy mindenáron szükség legyen ránk a legelső tapasztalatainkból származik. Ha a csecsemő nem érzi, hogy feltétel nélkül elfogadják, megtanulja, hogy megdolgozzon az elfogadásért és a figyelemért. Ha épp nem végzi ezt a munkát, attól való tudattalan félelmében, hogy a szülőtől elvágják, aggódni kezd. Később – már felnőttként –, ha nem foglalatoskodik épp semmivel, bizonytalan rossz érzés vesz erőt rajta, és úgy érzi, hogy valamin munkálkodnia kellene. A felnőtt pszichikailag sosem pihen, mert a csecsemő és a kisgyermek sosem ismerte a pszichikai pihenést. Retteg az elutasítástól, és kielégíthetetlenül nagy igénye van arra, hogy mások vágyjanak rá, és elismerjék értékeit. Droggá válik, hogy szükség legyen rá. Önbecsüléshez csak az önbecsülés hamis árnyéka, a feltételes önbecsülés révén juthat. Az, hogy ki ő, másodlagos lesz ahhoz képest, hogy mit csinál, illetve, mások mit gondolnak erről.

A figyelemhiány zavarral élő személyeknek a tekintélyszemélyekkel szemben problémáik vannak. Ez háromféle módon jelentkezhet: félelem, lázadás vagy a kettő kombinációjának formájában. Mindig jelentkezik a tekintéllyel szembeni belső elutasítás, az a talán kimondatlan érzés, hogy a hatalommal bírók figyelmetlenek, érdektelenek és igazságtalanok. A tekintélyszemélyek közelében, például a munkáltatóval, orvossal, tanárral vagy rendőrrel szemben a figyelemhiány zavarral élő felnőtt olyan ideges lesz, és annyira megszűnik az önbizalma, hogy az már az aktuálisan fennálló hatalmi viszonyokkal nem magyarázható. Az ember ismét gyerekké válik, aki egy erősebb felnőttel áll szemben.

Reakciójukat esetenként az ellenakarat mozgatja. A szabályokkal, törvényekkel vagy tekintéllyel szembeni ilyen automatikus ellenállás egyszerűen azt jelenti, hogy a felnőtt még nem felnőtt.

A bizonyításkényszer és a kudarctól való félelem a figyelemhiány zavarral élő elmének olyan erős érzelmi sokkot jelent, hogy képtelenné válik az emlékek előhívására (Vizsgadrukk).

Az intimitástól való félelem általános a figyelemhiány zavarral élő felnőttek körében. Együtt jár néhány látszólagos ellentétével: a szenvedély utáni sóvárgással és a visszautasítástól való rettegéssel. Az intimitástól való reflexív visszahúzódás a figyelemhiány zavarral élő személyt képtelenné teszi arra, ami őt leginkább meggyógyítanhatná: egy másik lénnyel való kölcsönös szeretetkapcsolat megélésére.

Az implicit emlékezet

A figyelemhiány zavarral élő felnőtteket feldúlja, ha valakit, egy gyengébbet valamilyen igazságtalanság ér. Az igazságtalanság fájdalmas tudatát hiábavaló düh vagy megszégyenült hallgatás kíséri. Ez nem együttérzés, hanem azonosulás. Amikor az ember együtt érez, akkor képes megérteni a másik ember érzéseit, sőt osztozni is képes bennük, ám eközben tudatában van, hogy ő különálló személy, aki képes a független és hasznavehető cselekvésre. Amikor valaki azonosul, ez a határ elmosódik. Úgy reagál, mintha ő maga lenne az áldozat. Érzi az áldozat megaláztatását, a reménytelen dühét, a szégyenét. Ez nem a felnőtt ember bajtársias érzésének állapota, amelytől képes lenne a hatékony cselekvésre és beavatkozásra, hanem egyfajta emlékezeti állapot. Ilyenkor az embert az emlékei tartják fogva.

Anélkül, hogy tudnánk, gyakran újraéljük a múltat. Amit a jelen valóságának hiszünk, az számos helyzetben nem más, mint újraaktivált, korai emlékeink. Ezeket az implicit emlékezeti rendszer őrzi, amely tévedhetetlen pontossággal rögzíti mindazt, ami velünk történt. Az implicit emlékezet olyankor lép működésbe, amikor az embereket egy régi élmény befolyásolja, miközben nincsenek tudatában, hogy épp visszaemlékeznek rá. A tudatlan érzelmek és a tudatos érzések, a gyors hangulatváltozások és a test drámai fiziológiai változásai jelentkezhetnek az implicit emlékezet hatására.

Az a képességünk, hogy tudatosan fel tudunk idézni meghatározott eseményeket, érzéseket vagy gondolatokat, csak az emlékezet egyik formája, amelyet explicit emlékezetnek nevezünk. Az explicit emlékezet felidéz: múltbeli tényeket, képeket és benyomásokat, amelyeket többé-kevésbé képesek vagyunk akaratlagosan "előhívni" és nyelvileg leírni.

Az implicit emlékezetben a korai tapasztalatok érzelmi tartalma van belekódolva, ám az érzelmeket felkeltő események részletei már nem feltétlenül.

Az implicit emlékezet kódolásához és beindításához nincs szükség a reflexív tudatra. Egy hangszín vagy egy tekintet erőteljes implicit emlékeket hívhat elő, miközben az ezeket átélő személy hiheti azt, hogy a jelenre reagál, és egyáltalán nincs tudatában annak, hogy a testét-lelkét elöntő hirtelen érzésáradat valójában mit is jelent. Az implicit emlékezet az emberi viselkedés jelentős részéért felelős, és hatását csak fokozza, hogy tudattalan. Amikor azt tapasztaljuk, hogy az érzések elborítanak, akkor valószínűleg az implicit emlékezet lépett működésbe – ahogy olyankor is, amikor úgy érezzük, hogy el vagyunk szakítva érzéseinktől.

A múltbeli tapasztalataink implicit hatásai határozzák meg érzelmi reakcióinkat, preferenciáinkat és hajlamainkat – ezek pedig kulcsszerepet játszanak abban, amit emberi személyiségnek nevezünk.

A figyelemhiány zavarral élő felnőttek megalázás és a kemény bánásmód tanújaként átélt érzelmi és fizikai reakciójuk olyan érzeteknek a feléledése, amelyeket emlékezetük sokkal korábban kódolt egy olyan alkalommal, amikor gyámoltalanok voltak, megaláztatást éltek át és szégyellték magukat.

Nincs szükség súlyos traumára ahhoz, hogy a kívül-rekedés, igazságtalanság és megaláztatás érzelmi állapotai neurológiai áramkörökként kódolódjanak. Az implicit emlékezet a korai tapasztalatok érzelmi tartalmának agyi áramkörökbe égése. Az implicit emlékezet érzelmi emlékezet. A figyelemhiány zavarral élő felnőtt – és gyermek – esetében a túlérzékenység minden érzelmi inger hatását sokszorosára nagyítja. A visszautasítástól való félelem mindig kész a felszínre törni. A figyelemhiány zavarral élők a legkisebb jelére is érzékenyen reagálnak, még akkor is, ha az csupán ijesztő képzelődés formájában jelentkezik. Minden olyan inger beindítja, amely csak a legkisebb mértékben is értelmezhető elutasításként, még akkor is, ha senki sem szánta annak. A kiváltó inger lehet egy figyelmetlen megjegyzés, egy elforduló tekintet vagy bármilyen apróság.

A figyelemhiány zavarral élő felnőtt nem tudja megkülönböztetni az elutasítást a visszautasítástól. Amikor a szeretője, barátja vagy főnöke nemet mond, úgy éli meg, mintha az egész világegyetem vonta volna meg tőle s jogot a létezésre. Az elutasítottsággal kapcsolatos érzések implicit emlékeinek aktivizálódása olykor annyira intenzív élmény, hogy az emberben megkérdőjeleződhet, érdemes-e egyáltalán élni. A másik, aki az "elutasító" fél, minden hatalom birtokosának és kegyetlennek tűnik számára. Pont úgy, ahogy a túlérzékenység felerősíti az elutasítottság érzését, az agykéreg gátló funkciójának fogyatékossága miatti önszabályozás-hiány felerősíti az elutasítottság érzésére adott reakciót. Ha ezt szem előtt tartjuk, láthatjuk, mi következik. A kisgyermek a feneketlen mély szorongásra, amelyet a szülőtől való érzelmi vagy fizikai elszakadás váltott ki benne, háromféleképpen reagálhat: dühvel, visszahúzódással vagy a kettő kombinációjának sorozatával.

Rövidebb elválások után a kisgyermek dühösen reagál. Előfordulhat olyan eset, amelyben a szülő fizikailag ugyan jelen van, ám érzelmileg valamilyen szorongás, stressz, depresszió vagy egyéb problémák miatt eltávolodik a gyermektől. A gyermek nézőpontjából ez mit sem számít. A kódolt reakciói ugyanolyanok lesznek, mivel számára nem a szülő fizikai jelenléte az igazán fontos, hanem az érzelmi elérhetősége. Bowlby a visszahúzódás dinamikáját defenzív elszakadásnak nevezi. Ezt jelenti: a hiányod tapasztalata olyan szenvedést okozott nekem, hogy bezárkózom a harag kagylóhéjába, amely ellenáll a szeretetnek, és ezért a fájdalomnak is. Soha többet nem akarom azt a fájdalmat átélni.

Ennek az a következménye, hogy a figyelemhiány zavarral élő felnőtt nehezen tud bízni a kapcsolataiban, nehezen tud megnyílni és nehezen tudja feltárni sérülékenységét.

Kiváltképpen a figyelemhiány zavarral élő férfiak hajlamosak fél szemüket a kijáraton tartani, amikor kapcsolatot kezdenek. Hamar megunják a kapcsolatokat, csakúgy, mint minden mást az életben. Úgy képzelik, hogy az unalmuk azt jelenti, hogy valami hiányzik a partnerükből, pedig a valóság az, hogy magukat unják. A szerelmi kapcsolatban azt követeli meg a partnerétől, hogy a benne lévő űrt töltse ki. Amíg azt várom valakitől, hogy azt biztosítsa, ami hiányzik a bensőmből, nem történhet más, minthogy csalódni fogok. Utána meg jön a kísértés, hogy új partnert keressek, új kapcsolatot, amelyben talán megtalálom azt, ami hiányzik. Személyes fejlődés nélkül ez azonban lehetetlen, amint azt a kapcsolatok vándorai újra meg újra felfedezik.

Az intimitástól való félelem egyben a szelf elvesztésétől való félelem. A jól ismert paradoxon: a figyelemhiány zavarral élő személy valódi emberi kapcsolatok után sóvárog, kívülállónak érzi magát és tartozni szeretne valahová – ugyanakkor elvonul a világtól, többnyire inkább van egyedül, mint másokkal. A paradox viselkedés oka, hogy két félelem között cikázik: a magányosságtól és az elhagyatottságtól való félelem miatti szorongás áll az egyik oldalon, vele szemben pedig az a veszély, hogy elkötelezi magát, társa eluralkodik rajta és felemészti. Az ilyen ember két rossz lehetőség közül választhat: vagy kapcsolatba lép valakivel és feladja önmagát, vagy megtartja a szelférzést és feladja a kapcsolatát. A megoldandó probléma: hogyan lehet valaki önmaga másokkal való kapcsolataiban. Akik elkeseredetten vágynak a kapcsolatra, a visszautasítástól való félelmükben feladják a selférzésüket; ha aztán kapcsolatot létesítenek, visszakozhatnak, hogy visszaszerezzék bizonytalan selférzésüket. Ez a dinamika gyakran a legintimebb cselekedet, a szexuális együttlét után lép életbe, amikor a komoly vonzalom és egyesülés után beköszönt az elidegenedés és az elszakadási vágy, amit különösen férfiak szoktak megtapasztalni. Előfordulhat, hogy valaki úgy él, akár évtizedekig tartó kapcsolatban, hogy sosem érzi magát teljes mértékben elkötelezettnek. A kettősség egy gyerekkori érzés belsővé vált emléke, amikor választania kellett, hogy önmagával és valódi érzéseivel marad, és ezzel veszélyezteti a szülőjével való kapcsolatát, vagy a kapcsolatot helyezi előtérbe azon az áron, hogy elnyomja önmagának egy részét.

A figyelemhiány zavarral élők kapcsolatában az egyik jelentős és tartós problémaforrás a szexuális élet vagy annak hiánya. A szexuális intimitás hiánya a legtöbb esetben a kölcsönös érzelmi bezárkózás legbiztosabb jele.

A szexuális vágy egy másik gátja a figyelemhiány zavarral élők körében az, hogy – különösen a férfiak – hajlamosak felelőtlen gyermekekként viselkedni. Ez oda vezethet, hogy a házastárs – általában a feleség – mintegy anyjaként lép fel: szervezi az életét, gondoskodik fizikai és érzelmi szükségleteiről. Az anyaszerepnek azonban sajnos a mind több korholás és nyaggatás is velejárója. Amikor pedig valaki azt érzi, hogy a másik irányítani akarja – akkor is, ha az a házastársa, és minden oka megvan rá, hogy így tegyen -

, az ember ellenáll. Már tárgyaltam az ellenakarat problémáját, ez nagyrészt a gyerekek és tinédzserek problémája, ám dinamikája erőteljes hatást gyakorol a figyelemhiány zavarral élő felnőttek reakcióira is, kapcsolataik erőteljes tényezője. A pár tartósan a szorongás, kontroll, ellenállás és ellenkezés sűrű bozótjának fogságában találja magát. Az ilyen anya-fiú kapcsolattal az az egyik probléma persze, hogy egyetlen épelméjű anya sem akar a fiával lefeküdni; és értelemszerűen a kellően egészséges férfiak sem akarnak lefeküdni az anyjukkal.

A figyelemhiány zavarral élő személy elkerülhetetlenül olyan partnert választ magának, aki a pszichológiai fejlődés vele azonos lépcsőfokán áll. A figyelemhiány zavar definíció szerint fejletlen érzelmi intelligenciával jár. Ez azt jelenti, hogy az ilyen kapcsolatokban két olyan ember él együtt, akik az érzelmi fejlődés viszonylag korai fázisában rekedtek meg. Habár – mint minden más vonatkozásban – itt is jelentős eltérések lehetnek, egyetlen figyelemhiány zavarral élő személy kapcsolata sem fogja elkerülni az érettség hiányából fakadó problémákat. Érettségen itt az individuáció fokát értjük, a személy azon képességét, hogy valóban képes legyen saját érzelmi állapotának szabályozására stressz esetén anélkül, hogy valaki más gyámolítására szorulna. Azért mondom, hogy "valódi", mert sokan önmaguk és mások előtt is eljátsszák, hogy képesek saját maguk érzelmi szabályozására, ám ezt valójában azon az áron teszik, hogy elfojtják a szorongásaikat. Az elfojtott szorongás azonban nem tűnik el, hanem pszichológiai tünetek vagy közvetlen fizikai megbetegedések formájában bukkan a felszínre.

Egy másik törvény, amely alól szinte nincs kivétel, úgy hangzik, hogy olyan partnerekkel alakítunk ki kapcsolatokat, akik a szülői gondozóinkkal való interakció-mintázatainkkal egybevágnak. Ez még akkor is így van, ha a felszínen úgy tűnik, hogy a különbségek minden lehetséges hasonlóságnál súlyosabbak.

Tudatos szinten kizárólag pozitív vonásokkal bíró személyeket keresnek – olyanokat, akik többek között kedvesek, szeretetteljesek, jó megjelenésűek, intelligensek, kreatívak... Ám tudatos szándékaiktól függetlenül a legtöbb ember olyan társhoz vonzódik, akiben a gondozója pozitív ÉS negatív vonásai is megvannak, és jellemző módon a negatív vonások bírnak nagyobb befolyással. Azt a személyt, aki tudattalan szinten beindítja az ismerős reakcióit, és ráhangolódik. Ez a személy végül is igen nagy mértékben hasonlít majd arra, akinek a szeretete után egész élete során annyira sóvárgott. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy leküzdhetetlen késztetést érzünk arra, hogy pontosan olyan partnerrel kössük össze az életünket, aki a legnagyobb valószínűséggel fogja majd kiváltani bennünk a legfájdalmasabb és legfelzaklatóbb implicit emlékeket – és egyúttal a legmelegebbeket és legboldogabbakat is.

Van egy fontos különbség aközött, hogy valaki erős, vagy pedig hatalma van. Az erő belső érték, a hatalom pedig kapcsolat kérdése. Lehet erőm, és előfordulhat, hogy az egyik kapcsolatomban van hozzá hatalmam, a másikban viszont nincs.

A történetietlen emlékezet: A figyelemhiány zavarral élő felnőtt (és persze gyermek) időről időre úgy viselkedik, mintha a korábbi – esetenként egészen friss – események sohasem következtek volna be.

Másik jellemzője a vagy-vagy természete. Amikor például valaki felidézi a kapcsolata szép időszakait, azt úgy teszi, mintha soha semmi rossz nem történt volna. Sajnos az ellenkezője is igaz; ha a rosszra emlékezik, nem jut eszébe semmi, ami jó lett volna. A pillanatnyi érzések határozzák meg az emlékeket.

A figyelemhiány zavarral járó neurológiai károsodások persze egyéb kellemetlenségeket is okoznak. Nehéz például olyan partnerrel együtt élni, aki szétszórt és rendetlen, aki nem emlékszik az ígéreteire, aki beszélgetés közepén elkalandozik, aki elfelejti sz eseményeket és évfordulókat, hamar kijön a sodrából, és krízishelyzetekben nincs benne semmi belátás. Ám mindezek együttesen is jelentéktelennek tűnnek ahhoz a problémához képest, amelyet az ilyen személy agyának implicit emlékezetében tárolt szorongás és fájdalom jelent. y részét – saját vágyait, érzéseit és preferenciáit – fojtsa el, akkor a gyermek kifejleszti azokat a belső mechanizmusokat, amelyek ezt automatikusan elvégzik majd. Ha nem teszi, akkor büntetésképpen a szülő csalódottsága miatt szorongást kell átélnie, azt az érzést, hogy érzelmileg elszakadt a szülőtől. A bűntudat ilyen belső mechanizmus. A bűntudat kényszeresen konok, csak egy ingert és egy reakciót ismer el. Az inger ez: te gyermek vagy felnőtt, olyasmit akarsz tenni a saját érdekedben, ami másban csalódást kelthet.

Ez lehet valódi vétség, például lopás, ám lehet az a nagyon emberi vágy is, hogy saját belső késztetéseidnek megfelelően cselekedj, esetleg olyan érzéseket kifejezésre juttatva, amelyeket a szülő nem tud tolerálni benned. A bűntudat ebben nem tesz különbséget. A vétségért és az önkifejezésért is ugyanazzal a váddal illet: önző. A múltat és a jelent sem tudja elkülöníteni. A jelenbeli interakcióid helyén – házastársaddal, barátoddal, orvosoddal, a hentessel, s pékkel vagy a számítástechnikusoddal – mindig és kizárólag a gondviselőddel való korai kapcsolatodat látja. A bűntudat nem érti meg, hogy szolgálataira már nincs szükség. Egyszerűen ott marad, kellemetlen érzés formájában. Az a gond, hogy félünk tőle. Szeretnénk tőle megszabadulni. "Engedelmeskedem. Bármit megteszek, hogy eltűnj. Csak menj el." Ha annak a jóakaratú barátnak tudjuk tekinteni a bűntudatot, ami egykor volt – és aki a mai napig ragaszkodik egy régi tévedéséhez –, akkor megtaláljuk majd a helyét. Hallani fogjuk majd egyhangú dalát: ne légy önző, ám tudatosan el tudjuk majd dönteni, hogy annak dallamára akarunk-e táncolni. "Igen, köszönöm, értem, hogy mire gondolsz. Ha akarsz, maradj csak itt, de felnőtt elmém áramköreire bízom a döntést, hogy tetteimmel valóban ártok valakinek, vagy csupán saját magamat szolgálom."

Jobb, ha megtanuljuk elfogadni a bűntudatot.

Sok figyelemhiány zavarral élő személy önzőn viselkedik, különösen akkor, ha valamilyen szenvedélyes vagy kényszeres viselkedésről van szó. Hogyan egyeztethető ez össze a bűntudat és a szorongás gátló hatásával? Minél mélyebb elfojtás alatt van a központi szélfűnk – legmélyebb késztetéseink – annál kényszeresebben próbáljuk kompenzálni saját felszínes és gyerekes késztetéseink és vágyaink kielégítésével. (Ellenakarat?)

3. Nem büntetheted magad azért, amilyen vagy

Ha tovább akarsz menni a gyógyulás útján, akkor nem szabad számon kérni magadon azt, hogy a jelen pillanatban hol tartasz. Nem ítélheted el magad miatta, és annak sincs értelme, hogy áldozatnak lásd magad.

 

4. A tanácsadó választása: pszichoterápia és tanácsadás.

A figyelemhiány zavarral élő személy, legyen bármilyen életkorban, egész életében alacsony önbecsüléssel és érzelmi fájdalommal élt együtt. Viselkedésének nagy része hiábavaló és nem is túl jól álcázott kísérlet a fájdalom csökkentésére. A fájdalmat azonban nem lehet megszüntetni, hanem meg kell hallgatni. Története van, amelyet el akar mesélni, és meg akar tanítani nekünk valamit. Az önnevelés projektjében ez olyan, döntő jelentőségű segítség, melyet egy felnőtt csak a legnagyobb nehézségek árán tud saját maga számára biztosítani.

 

A fizikai és spirituális környezet: önnevelés 2.

Szükség van az egyedüllét készségének kifejlődésére valamilyen szinten, ha azt akarjuk, hogy agyunk a lehető legmagasabb szinten működjék, és szeretnénk a lehető legmagasabb szinten kibontakoztatni a bennünk rejlő potenciált. Az emberek könnyen elidegenednek a saját legmélyebb szükségleteiktől és érzéseiktől. A tanulás, a gondolkodás, az innováció és a saját belső világunkkal való kapcsolattartás mind-mind az egyedüllét állapotában zajlik.

A figyelemhiány zavarral élő felnőtt egyáltalán nem vesztette el azt a veleszületett érzékenységét, amellyel meglátta s napvilágot. A környezeti feltételek az ő érzelmeire és gondolkodási folyamataira is ugyanolyan közvetlen és erőteljes hatással vannak, mint a gyerekekére – még akkor is, ha képessé vált ezeken túllépni, mintha megszabadult volna a valóságtól, és teste-lelke már nem szorulna dédelgetésre.

A megfelelő feltételek nélkül az agy nem képes új áramkörök kifejlesztésére, és az elme sem képes új módokon kapcsolódni a világhoz és a szelfhez. Az ember nem józanodhat ki a saját maga által keltett káosz közepén. Melyek tehát a fejlődés nélkülözhetetlen környezeti feltételei?

1. A fizikai tér

Először is tudatos döntést kell hoznunk arról, hogyan akarunk élni. Az ember szemügyre veheti saját kaotikus szobáját, és tudatosan dönthet úgy, hogy nem tesz semmit. Ebben a vonatkozásban nincs semmiféle kell, és nem is szabad, hogy legyen. Az ellenakarat, a nyomással szembeni automatikus ellenállás ugyanolyan hamar jelentkezik, ha az ember saját magától kap utasításokat, mint amikor másoktól. Az embernek nem kötelessége egy bizonyos fizikai tér kitakarítása, hiszen elméjét nem fogja elnyomnia rendetlenség; ám célszerű dolog, ha a hosszú távú cél a fejlődés. Tudnia kell, hogy az őt körülvevő fizikai tér elősegítheti, hogy elméjét harmonikusabbá vagy épp szervezetlenebbé tegye. Habár sokan azt állítják, hogy jól tudnak működni a káosz közepette is, a valóság az, hogy túlságosan is érzékenyek ahhoz, hogy ez igaz legyen. Amikor a fizikai környezetüktől megtagadják a tudomásulvételt, saját magukat tagadják meg.

Ijesztő olyan nagy céllal szembesülni, amely meghaladja az ember pillanatnyi képességeit. A figyelemhiány zavarral élő agyat elborítják a személy sokrétű feladatai. Azt sem tudja, hová kapjon, és a "mindent vagy semmit" beállítottság azt követeli tőle, hogy mindent egyszerre végezzen el.

Ehhez a feladathoz arra van szükség, hogy megtanuljuk elviselni a kudarcot. A figyelemhiány zavarral élő felnőtt a csalódásoktól nem kudarctűrővé válik, hanem frusztrálttá. A legtöbb embernek nem esik túlságosan nehezére, hogy maga körül rendet tartson, a figyelemhiány zavarral élő személy azonban már az első pillanatban is megadja magát annak a gondolatnak, hogy idővel úgyis megint rendetlenség lesz. De ez nem számít. élünk, imádjuk a dopamint és az endorfint.

A szenvedélybetegséget a szenvedélytől egy vékony, ám világosan kirajzolódó határ választja el. Minden szenvedély válhat szenvedélybetegséggé. Az dönti el a kérdést, hogy ki a főnök: a személy-e vagy a viselkedés. A szenvedélybetegség ismétlődő viselkedés, amelyet az ember annak ellenére végez, hogy tudja, az számára és mások számára is káros. A szenvedély szereti a tárgyául szolgáló célt vagy folyamatot. A szenvedélybetegség valódi tárgya a viselkedésbe való alámerülés kiváltotta borzongás, és nem annak szeretete. A szenvedélybetegség különös módon úgy hat, hogy a függő úgy érzi, elevenebben kapcsolódik az élethez. A dolog visszája, hogy eközben egyre jobban és jobban elszakad saját magától. Csak az étvágyát eteti, nem az éhségét csillapítja. Biokémiailag minden függőséget okozó anyag vagy viselkedés egyfajta öngyógyítás, saját magunknak adagolt érzelmi fájdalomcsillapító. A figyelemhiány zavar esetében ez a "kezelés" egyúttal olyan állapotra irányul, amelyről az ember nem is tudja, hogy fennáll. Akármilyen viselkedés vagy szer okoz függőséget, a figyelemhiány zavar kezelésének sikerére egészen addig nem lehet számítani, amíg az ember el nem fogadja függőségének tényét, és lépéseket nem tesz a függősége ellen. Nem lehet az érzéseket egyrészt álomba ringatni, másrészt azt várni, hogy teljesen éberek legyenek. Amikor a szenvedélybetegség dominál, akkor a valódi szelf – mindazoknak az érzéseknek az összessége, amelyekkel a világgal szemben viseltetünk – szendereg. A függőség leküzdésének első lépése, hogy birtokba veszed a fájdalmat. Amíg ezt nem teszed, a fájdalom birtokol, és a függőség irányít téged.

Egyértelművé vált, hogy a függőségre hajlamos emberek agya biológiailag valamilyen kémiai egyensúlyhiánnyal bír. A narkotikumfüggők például az átlagosnál kevesebb endorfinnal, vagyis az agy természetes narkotikumával rendelkeznek. A figyelemhiány zavarral élő emberek dopaminszegények, a dopamin pedig a jutalomérzésért felelős Maga az erőfeszítés ugyanis hosszabb távon szervező hatást gyakorol az elmére.

2. Alváshigiénia

A figyelemhiány zavarral élők gyakran éjszakai baglyok. A félelem, hogy egyedül maradunk az elménkkel, annak a gyerekkori tapasztalatunknak az implicit emlékéből táplálkozik, amikor a szülővel elvesztettük a kapcsolatot. Olyankor a csecsemő elméjét hatalmába kerítette a szorongás, és egy másik mentális vagy fizikai tárgyat keresett, amivel kapcsolatba tud lépni, hogy a szorongás ne borítsa el teljesen. Ez az oka annak, hogy a kisgyermekek automatikusan saját testük valamelyik részét ragadják meg, például a hajukat vagy a genitáliájukat. Az implicit emlék aktiválódásától való tudattalan félelem az, ami miatt a felnőtt nem akar elterelő hadműveletek nélkül lefeküdni és elaludni.

A problémát fokozza, hogy a könnyen megzavarható figyelemhiányos elme könnyebben tud koncentrálni éjjel, amikor már mindenki lefeküdt és minden elcsendesedett.

3. Táplálkozás

Ezen a ponton az önmagát nevelni kénytelen felnőtt komoly kihívásokkal küzd. Az étkezések nem rendszeresek, nem a tápértékükre való tekintettel gondolja ki őket, és étkezését evés helyett inkább zabálásnak lehet nevezni. A figyelemhiány zavarral élő felnőtt vagy gyermek nemcsak a külső környezetére érzékeny kiemelkedő módon, hanem a belsőre is. Nemcsak az agy biokémiájával kell törődnünk, hanem az egész testtel: mindkettő egészségéhez elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás. Csak figyeljük meg, hogy a figyelemhiány zavarral élő gyermek, hogy széthullik amikor a vércukor szintje túl alacsony, vagy milyen hiperaktív tud lenni, amikor túl magas – és máris beláthatjuk, hogy a táplálkozás milyen nagy hatással van az agyra.

4. Testedzés

Az izomzat kellő tónusa és az egészséges keringési és légzőszervi rendszer persze minden ember esetében fontos. A figyelemhiány zavarral élő személy esetében azonban a mozgáshiány olyan belső tunyasághoz vezet, amely aláássa az éberséget és a figyelmet. A mozgással olyan vegyületek szabadulnak fel az agyban, amelyek a hangulat, a motiváció és a figyelem stabilitásához elengedhetetlenek, és hosszú távon a mozgás oda vezet, hogy a szervezet hatékonyabban tudja előállítani ezeket az anyagokat.

A figyelemhiány zavarral élők egész életükben saját maguk generálta feszültségben vannak, ennek következtében izmaik feszesek, ízületeik, ínjaik pedig merevek. A napi rendszerességgel végzett néhány perces nyújtógyakorlatok hatalmas fizikai és pszichológiai felszabadultságot hoznak.

5. Természet

A természet egész-legességének, harmóniájának és békéjének nincs párja – márpedig ennek a figyelemhiány zavarral élő ember mind híján van.

6. Munkaidőn kívüli tevékenységek

Egyetlen szülő sem akarja a gyermekét agyonnyomni kezelhetetlen mennyiségű feladattal és kötelezettséggel. A figyelemhiány zavarral élő felnőtt azonban túlvállalja magát, mert soha nem tud nemet mondani, és munkamániás. Túl sok feladattal zsonglőrködik, amelyek miatt alig van ideje arra, hogy akár csak egyetlen gondolatot is végiggondoljon. Olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amelyben elménk egyszerre tízfelé szakad, aztán csodálkozunk rajta, hogy az a nyomorult képtelen annyi ideig nyugton maradni, hogy bármit is észrevegyen. Ha sz a célunk, hogy az elménk másfajta kapcsolatot alakítson ki saját magával, akkor időt kell szakítanunk neki a fejlődésre. Bizonyos tevékenységekről valószínűleg le kell mondanunk.

7. Pihenés

Különbség van a szórakoztató figyelemelterelés és a pihenés között. A pihenéshez olyan tevékenységeket kell folytatnunk, amelyek dédelgetik elménket, vagy felszabadítják testünket.

8. Kreatív önkifejezés

Ahhoz, hogy életünkben értelmet és célt találjunk, fel kell szabadítanunk a kreatív ösztöneinket. S figyelemhiány zavarral élő elme hajlik a kreativitásra, ez vitathatatlan. Mindkettő ugyanannak a velünk született jellemzőnknek köszönhető: az érzékenységünknek.

Ha az önbecsülés azt jelenti, hogy megbecsüljük saját szelfünket, akkor tiszteletben kell tartanunk a saját legmélyebb kreatív A szenvedélybetegségek és a figyelemhiány zavarral élő agy.

Minden szenvedély fájdalomcsillapító. A tudatunkba beépült nyugtalanságtól szabadít meg bennünket. Ismerős és fáradt tudatunkat elhajítjuk, hogy egy másik tudatállapotba kerüljünk, amely – legalább néhány pillanatra – elviselhetőbbnek ígérkezik. A saját elménktől és tudatosságunktól való megszabadulás után sóvárogva kiszolgáltatottá válunk a szenvedélybetegségek, a mesterséges alvajárás iránt.

A különböző viselkedések vagy szerek szenvedélybetegeinek nagy százaléka figyelemhiány zavarral él, függetlenül attól, hogy mitől függenek: a szerencsejáték, a kényszeres szexuális kalandozás, a krónikusan impulzív vásárlás, a munkamánia, a túlzott testedzés, vagy az olyan veszélykereső tevékenységek, mint a roncsderbi, avagy a nikotin, a kokain, az alkohol vagy a marihuána használata. Kutatások azt mutatják például, hogy a figyelemhiány zavarral élők körében háromszor magasabb a dohányosok aránya, mint a nem figyelemhiányos populációban. Könnyen érthető, hogy a szenvedélybetegségeket okozó anyagok miért olyan csábítóak a figyelemhiány zavarral élő agy számára. A nikotin például az embert éberebbé teszi és fokozza a mentális teljesítőképességet. A hangulatot is javítja, mert fokozza az agyban a dopamin nevű vegyület koncentrációját (ami a jutalomérzés és a motiváció szempontjából fontos), és az endorfintermelést. Az endorfinok, amelyek kémiai szervezetüket tekintve a morfinhoz hasonlítanak, szintén fájdalomcsillapítóként lépnek fel, a fizikai és érzelmi fájdalmat egyaránt mérsékelve. A nikotin izgató és egyúttal nyugtató hatása a nikotinfüggőt – és a koffeinfüggőt – egyfajta élénk alvajáróvá teszi. A szerencsejátékos és a szexfüggő, a kényszeres vásárló és az a férfi vagy nő, aki újra és újra feltérképezetlen gleccsereken síel, ugyanazt a dopamin- és endorfinlöketet keresi, mint amit a szerfüggőnek az elfogyasztott anyagok biztosítanak. Bármi megteszi, amivel kihúzod az éjszakát. Mi, akik figyelemhiány zavarral ösztönzéseinket. A figyelemhiány zavarral élő felnőtt gyógyulásának folyamatában az önnevelés részeként figyelmet kell fordítanunk a teremtés iránti vágyra.

9. Meditáció és figyelmesség

A figyelemhiány zavar problémáját akkor tudjuk megoldani, ha kiegyensúlyozottan tekintünk emberi szükségleteinkre. Szükség van a testünk gondozására, és hogy a gúzsba kötő pszichológiai kötelékeket átvágjuk. A kiegyensúlyozott emberi létezés harmadik pillére a spirituális munka. Erre sor kerülhet vallási kontextusban is, de ez nem szükségszerű. A spirituális munka a figyelmes egyedüllét művelése. A tradicionális meditatív és kontemplációs technikák – köztük a sokféle imagyakorlat – mindegyike megfogalmazza azt a célt, hogy segítsen az emberekhez, a tárgyakhoz, a vágyainkhoz, a gondolatainkhoz és a félelmeinkhez fűző kötelékek felfüggesztésében, hogy aktívan kereshessük a kapcsolatot közöttünk és a teremtés többi része között. A spiritualitás mindenkinek hasznos, a figyelemhiány zavarral élő személynek öngyógyítása szempontjából viszont egyenesen életbevágó.

A figyelemhiányos elme számára nincs is annál nehezebb, mint meditálni, vagy meghatározott tárgyra irányított figyelemmel szemlélődni. Az évtizedes figyelmetlenséghez és rendezetlenséghez szokott agy nem fogja egy nap alatt újjászervezni saját magát. Ha azonban valaki hosszú távon azt szeretné, hogy elméje képes lenne a figyelemre és a jelenlétre, akkor minden egyes nap gyakorolnia kell, és erőfeszítéseket kell tennie ennek érdekében.