Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dél-Afrika

Amint megérezték a szárazföld közelségét, a hullámok felcsaptak a magasba. Tarajuk megremegett, sugárzó zöld színűvé vált, majd a szélben tollszerű permetté foszlott szét, végül belezuhant a fehéren morajló vízbe.

 

Elérték az osztriga-szintet, azt a vékony, megkövült kagylóréteget, amely Délkelet-Afrika szerte gyakran megtalálható a gyémántot tartalmazó kavicsréteg fölött.
Gránit, achát, jáspis, vasérc gyakran fordulnak elő gyémánt társaságában. A gömbölyű kövek arról tanúskodtak, hogy a hely valóságos gyémántcsapda .
A kavicsot megszitálták, az összes méreten felüli követ, szikladarabot eltávolították, majd átmosták egy szilíciumiszap tartályban, hogy kiszűrjék a 2,5-nél kisebb fajsúlyú anyagokat, a fennmaradó anyag pedig végül egy zúzómalmon ment keresztül. A zúzómalom hosszú, egyenletesen forgó acélhenger, amelyben baseball-labda nagyságú acélgolyók porrá zúznak minden, a Mohs keménységi skálán mért 4-esnél puhább anyagot.

 

A rázóasztal több - enyhén megdöntött, sárga zsírral vastagon bekent - acéllemezből állt. A vibráló szerkezet egyik végénél egy ládából kavics és víz keveréke kezdett csöpögni; állagát és áramlása sebességét a munkafelügyelő szabályozta. A massza szétterült a bezsírozott asztalon, majd kiloccsant szirup módjára elkenődött; egyik tálról a másikra csorgott, végül az asztal másik végénél lévő hulladéktartályba került.
A gyémántot nem lehet benedvesíteni; ha víz alá meríti az ember, ha vízben áztatja, akkor is száraz marad. Az acéllemezen a zsírréteg szintén benedvesíthetetlen, tehát a kagyló meg a nedves kavics lecsúszik róla, és végigszalad az izgő-mozgó, nedves asztalon.
Ám ha gyémánt zsírba ütközik, beleragad, mint pokrócba a félig elnyalt cukorka.
Az egy karátosnál kisebb súlyú, ipari fekete és szines gyémántot nem lehet észrevenni az asztalon a rezgés hevessége és az úszó anyag sebes áramlása miatt.

 

Délnyugat-Afrikában, a gyémántban gazdag partvidéke a passzátszelek övezetébe tartozik. Errefelé a délkeleti szél az uralkodó, de megesik, hogy teljesen megfordul a széljárás, és északi szélvihar érkezik a szárazföld felől. Sirokko típusú szél ez is hasonlóan a líbiai sivatag "khamsin" vagy a tripoli "simoom" nevű orkánjához. Ez a száraz sivatagi szél sötét por- és homokfelhővel borítja be az eget, és pokoli leplet von minden fölé. Az északi szél ilyenkor olyan nagy mennyiségű csillámport emel magasba. Perzselő hőség kíséri, a porvihar fénylő vörös ködnek tűnik., ami mindent beburkol

 

A ciklonmódszer: Egy kör alakú tartályban forgatja a kavicsot, és kivet mindent, aminek a fajsúlya egy bizonyos értéknél; 2,5-nél kisebb. Ami megmarad, azt kiszárítjuk, egy szállítószalagon szétterítjük, végigfuttatjuk egy röntgengép alatt, az pedig kimutat minden egyes gyémántot. A gyémántot nagyon könnyű elkülöníteni, mert fluoreszkál a röntgensugarak alatt. A röntgengép jelzi a központi számítógép felé, hogy gyémántot talált.
A kavicskoncentrátum a röntgengép alatt forgó asztalra ömlik, a fluoreszcencia-szeparátor pedig minden gyémántot kimutat; a számítógép jelzi a kő méreteit és pontos helyét az asztalon. Aztán a fémkarokhoz erősített műanyag csövek erdejéből az egyikét ráengedi a kiszemelt gyémántra, és felszippantja. A számítógép kiválasztja a gyémánt méretének megfelelő átmérőjű csövet, majd miután a cső végrehajtotta az utasítást, az asztalt egy második röntgengép is átvilágítja, amely megerősíti, hogy a gyémántot valóban felszippantotta a cső. A meddőt letisztogatja az asztalról. A rendszer száz százalékos hatásfokkal működik. Minden egyes gyémántot megtalál, még az olyan apró szemeket is, amilyenekből a kristálycukor áll. Minden műveletet a számítógép  irányít. Majd leméri és megszámolja a gyémántokat, mielőtt elhelyezné a páncélszekrényben.

 

Felfedezők: portugálok, hollandok, angolok
Népek: szaanok, koikoinok (kiirtották, kiszorították őket), bevándorolt bantuk a Zambézitől délre; a Fok-gyarmat létrejöttének idején a szaanok és koikoinok területétől északra és keletre fekvő egész területek a bantu törzseké voltak. Keleten Xosa törzsek is éltek.
Portugálok
1510-ben India portugál alkirálya, De Almeida Indiából visszatérőben betért a Table Bay-be. Embereinek garázdálkodása a koikoinokkal való összetűzéshez vezetett, amelynek során a Salt-River homokos partjain a koikoinok mérgezett nyilakkal megölték De Almeidát, valamint visszavonuló kíséretének hetvenöt tagját.
A portugál rablók néhány évvel később véres provokációval bosszulták meg első vereségüket. Napier angol tábornok a következőképpen írja le könyvében ezt az esetet.
"A portugálokat rettenetesen bántotta ez a "becstelen" eljárás, és megfogadták, hogy bosszút állnak érte. A bosszúra azonban csak két-három évvel később került sor, amikor flottájuk legközelebbi indiai útjuk alkalmával újra kikötött a Fok-on. Ügyes módszert választottak a hottentották megtévesztésére: tudták, hogy nagyon bolondulnak a rézért, ezért egy hatalmas rézágyút tettek le a parton, ajándék formájában. Az ágyút nehéz lövedékkel szerelték fel, és az ágyú torkolatához két hosszú kötelet erősítettek. A hottentották el voltak ragadtatva, hogy kedvenc fémükből ilyen hatalmas darabot kapnak ajándékba, és hatalmas tömeg ragadta meg a köteleket teljesen gyanútlanul, hogy az ajándékot elhúzza. A két kötél mellett hatalmas tömeg gyűlt össze, az ágyú torka előtt. Hirtelen hatalmas lövés dördült el az ágyúból, és szörnyű vérfürdő keletkezett. Azok a hottentották, akik nem sebesültek meg, vad félelemtől űzve az ország belsejébe menekültek, a portugálok pedig nyugodtan visszatérhettek hajóikra. A hottentották ettől kezdve mind a mai napig rettenetes félnek a lőfegyvernek még a látványától is.

 

Az angolok arra használták a Fokot, hogy Angliából odaszállították a kegyelemben részesült, vagy börtönbüntetésüket letöltött bűnözőket. 1615-ben 8; 1616-ban három bűnözőt szállítottak partra az angolok a Table Bay-nél. A bűnözők további sorsát nem ismerjük.
1815-ben a búr telepesek egy része fellázadt. Az angolok a felkelést elfojtották, és annak hat vezetőjét felakasztották. Kötelezték az elítéltek feleségeit és gyermekeit, hogy a kivégzésen vegyenek részt. Mind a hat elítéltet egy akasztófára akasztották fel, amely azonban a testek súlya alatt eltört, az akasztottak a földre estek, és magukhoz tértek. A telepesek jelenlévő tömege kegyelemért könyörgött, az angolok azonban kérlelhetetlenek voltak, és másodszor is végrehajtották a kivégzést. A kivégzés helyét a búrok a hóhér hegyének nevezték el. Slaagters Nek -nek.
1834-ben az angolok által a rabszolga felszabadítás végrehajtásában alkalmazott módszerek a búr farmerek jelentős részének teljes tönkremeneteléhez vezettek , és azt eredményezték, hogy kb. 10 000 búr elhagyta a gyarmatot. (A nagy trek /kivonulás/) A búrok holland telepesek, a rabszolgákat az angoloktól vették.

 

A kivonuló búrok észak felé, kisebb csapatokban távoztak, az Oranje és a Vaal között találkoztak. Innen kiszorították a matabeléket a Limpopo mögötti területre. 1848-ban már a jelenlegi Transvaal és Oranje tartomány egész területét elfoglalták.
1852. januárjában  (Sandriveri konvenció) Anglia elismerte Transvaal teljes függetlenségét, amelyet ettől kezdve  Dél-Afrikai Köztársaságnak is neveztek, Oranje állam pedig angol fennhatóság alatt maradt.
1854 - ben Anglia lemondott Oranje államról, és azt független búr köztársaságnak ismerte el. Harcok a baszutókkal.
1864-re Martin Vessels Pretoriusnak sikerült egyesítenie a búrokat 2 köztársaságba.

 

1867-ben gyémántokat találtak azon a vidéken, ahol a Vaal folyó az Oranje folyóba torkollik. Ennek a vidéknek egy része Transvaalhoz, másik - nagyobb - része pedig az Oranje köztársasághoz tartozott.
Következményei:
a., Mindkét országot elárasztották kutatók, kereskedők, kalandorok.
b., Pretorius kereskedelmi szerződést kötött Portugáliával.
c., Anglia elhatározta, hogy megszerzi a gyémántvidéket. Megállapodott néhány koikoin (griqua) és becsuána törzs vezetőjével, hogy azok saját nevükben igényt támasztanak a gyémántföldekre, később pedig "átengedik" ezeket a területeket Angliának.
A két búr köztársaság között határvita is folyt, éppen a gyémántlelőhelyek vidékéről. Anglia javasolta, hogy a vitát békés megállapodással, döntőbíróság útján zárják le. A búrok két pártra szakadtak. A Krüger által vezetett harcos, és Pretorius mérsékelt pártjára. Pretorius győzött. A döntőbíróság (a Natal-i angol kormányzó volt a bíró) 1871. évi határozatával a gyémántvidék nagy részét a törzsfőnököknek ítélte, azok átengedték a területeket Angliának. A többi gyémántföldet Oranje Köztársaságtól vásárolták meg 90000 fontsterlingnek megfelelő nevetséges összeg ellenében.  

 

 

A xosák angol fennhatóság alá kerültek, de földjeiken maradtak, és önként nem mentek el az igazgatási szervekhez és a telepesekhez dolgozni. Az 1856. évi állatjárvány idején a xosák nagyon meggyengültek. Ekkor "próféták" jelentek meg közöttük, és azt prédikálták, hogy a következő évben minden régi nagy vezérük feltámad, és új, járványtól mentes állatcsordákat hoz magával. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon - mondták a "próféták" -, előbb a meglévő állományt el kell pusztítani, és az egész termést meg kell semmisíteni. A "próféták" által félrevezetett, a nélkülözésekben kimerült primitív tömegek el is követték ezt az esztelenséget. Éhínség tört ki, amelynek következtében több mint 25 000-en elpusztultak, kb. százezren keletre menekültek, negyvenezren pedig Fok gyarmatra települtek át, ahol az angol telepesek az "angol hatóságok segítségével" napszámos, félrabszolga munkára fogadták fel őket.