Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


24. fejezet: Jamato

  "A NAP törvénye Vénuszéval szemben birtokba veszi a prófétálás erejét: Nem fogják megérteni sem az egyiket, sem a másikat, a NAP által érvényesül a nagy Messiás törvénye."                                      

                                                                                                   NOSTRADAMUS   5/53

 

Jamato nagyúr helyet foglalt testőreivel a császári család számára fenntartott páholyban a kagura-den előtt, és azon nyomban elöntötte a megbecsültség büszke érzése. Ó, milyen nehéz szívvel viselte egész életén keresztül a kirekesztettség gyötrelmét. Hiába tartozott a Jamato dinasztiához, a család lázadó ágához tartozott, kitaszítva az uralkodásból.

De most itt van, életében először az őt megillető helyen, és innen figyelheti David műsorát, akinek ezt köszönheti, és akinek ő a helyi menedzsere.

Körülnézett és mindent rendben talált. Mindent a rendelkezései szerint hajtottak végre. A kagura-den hátterét a szentély parkjának virágzásuk teljében pompázó cseresznyefák alkották, nem takarta, nem takarhatta el őket semmi. A technikai berendezések elhelyezése komoly problémát jelentett, de nem volt hajlandó megalkuvásra. A bűbájos háttérnek teljes pompájában érvényesülnie kell. A cseresznyefákat hátulról világították meg, a fények a felkelő nap illúzióját keltették, melyek átszüremkedtek  a virágokkal dúsan megrakott ágak között, és fényglóriát vontak köréjük. Elgyönyörködött a látványban. Meg volt magával elégedve.

A turné útvonala szentélyről szentélyre a cseresznyefák virágzásának ütemében haladt délről északra, ezért a "Kami nagara no micsi" nevet adta neki, mely a sinto ősi neve. Út, amit az istenek követnek. (Már régen érlelődik benne a gondolat, hogy a hármakban kamik lakoznak, és ők adják nekik emelkedett szellemiségüket. Különösen Szofi esetében volt erről meggyőződve.) "Felséges gondolat, Ókimi."- írta Szofi válaszként, tapogatózó levelére.

Felséges. Igen. Ő is így gondolta. De a végrehajtásához szüksége volt Szofi kapcsolataira. Mert még az ő hatalma is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az 'Égi és földi istenek hivatalát' meggyőzze: engedélyezzék a kagura-den használatát David fellépéseinek megtartásához. Ám Szofinak megtetszett ez az ötlet is, rábólintott, és megtörtént a csoda. Ahol eddig rideg visszautasítást tapasztalt, most nyájasan fogadták, nem csak a hivatalnokok, de a szentélyek papjai is mély tisztelettel hajtották meg előtte derekukat. Megfoghatatlan!

Szofi. Az egyetlen emberi lény, akinek szeretet van a szemében, amikor ránéz. Személyes, elfogadó szeretet. Brianéban általános emberszeretet, jóság, tisztelet. Davidéban... dacos vadság. A mennydörgés gyermeke. Ő még nem tud a külsőségek fölé emelkedni. Ő még nem ismeri őt. Szerinte egy yakuza csak elvetemült gyilkos lehet. David felületes, mint minden fiatal, amikor az öregekről, a múltról, a hagyományokról alkotnak ítéletet. Elvetik a régit, bármilyen értékes is, csak az új és még újabb dolgok után rohannak félvakon.

Csak az ünnepek idején pihen meg a lelkük. Hátat fordítanak rövid időre az újabb keletű viselkedési módoknak, visszatérnek a hagyományokhoz, tisztelegnek az ősök előtt. A cseresznyevirágzás a természet szépségének megújulásának ünnepe, az élet folyamatosságát jelképezi a fiataloknak. A testüket megtisztították, mielőtt eljöttek a koncertre, s itt a természet szépségébe belemerülve lelkük tükre is megtisztul. A zene és a dalok extatikus hatása révén lelkük felemelkedik, érzékeli saját isteni mivoltát és átlényegül, jobbá válik általa. Az élmény hatásának emléke majd visszahozza őket Najkú-ba és megemlékeznek Amateraszu-Ómikamiról, aki az ő és a császár ősanyja.

Felidézte legendáját: Amateraszu Omikamit - a semmi hasznosat felmutatni nem tudó viharszellem - Szuszano-no-Mikoto féltékenységében egy földalatti barlangba taszította le fénytrónusáról, és ezzel megszűnt a fény és megállt az idő. A sértett Napistennő ezek után - hogy istentársait büntesse - nem is akart visszatérni. A többi isten azonban fényre és melegségre vágyott, ezért megpróbálták visszacsalogatni. A barlang bejárata elé ezért felállítottak egy tükröt, egy kakasülőt - rajta kakas - és egy nagy, felfordított dézsát. Erre felmászott Ama-no-Uzume, a tánc és jókedv istennője, és táncolni kezdett. A dézsa dobhoz hasonlóan rezonált, Uzume extatikus tánca során lábaival dobolt rajta, tréfás, dévaj dalokat adott elő, és felfedte szemérmét. A közönség nevetett, tapsolt és kiabált, a kakas elkukorékolta magát. Amateraszu kíváncsiságtól hajtva kinézett a barlangból, és a tükör által visszavert fényből úgy gondolta, hogy a földön az ő fénysugarai nélkül is világos van. Büntetése így értelmetlenné vált, ezért előjött a barlangból.

Itt Najku-ban őrzik a Szent tükröt, Amateraszu Omikami Mitamáját, amit maga a Napistennő hagyományozott unokájára, Ninigi-no-Mikotora, aki az égből szállt alá, hogy uralkodjék a Japán-szigeteken. És aki az ő őse. Nem csak a császáré...

Merengéséből a zenészek bevonulása riasztotta fel. Hogy kerülnek ezek ide? Az ő helyük a színpad hátsó, süllyesztett részében van! Ők sem takarhatják el a virágpompás fakoronák látványát!

Előrejönnek, hogy megmutassák magukat...

A színpadra irányuló reflektorok is kigyulladnak valahol hátul. Ott állnak a ragyogó fényben, fehér egyenzubbonyukon öt zöld csillag képez kupolát, alatta vastag fekete betűkkel: GETTO. Nem sikerült erről a névről lebeszélnie őket. Szembeszálltak vele! Azt mondták: "Mi büszkék vagyunk a Gettó-nkra! Ott nőttünk fel, és ott fogjuk a gyermekeinket is felnevelni. Voltál ott Nagyúr, láttad! Mi az Ötcsillagos Gettót képviseljük, nem lehet más a nevünk!"

Nem értették meg őt - pedig Szofi őket is megtanította japánul, nem csak Davidot -, hát inkább rájuk hagyta. Sejtette, hogy a hármakhoz is hiába fordulna problémájával. Nem is tette.

...meghajlással köszöntik a közönséget.

Azok lelkesen ünneplik őket, míg el nem vonulnak a "zenekari árokba".

Most feltűnik két embere - abból a tizenhatból, akiket David védelmével bízott meg - és elfoglalják helyüket a színpad előtt, sarkukra kuporodva, ugrásra készen. Nem sok dolguk akad, a puszta jelenlétük elég ahhoz, hogy távol tartsák Davidtól a rosszindulatú embereket. Szofi szerint feleslegesek, David a mentális képességeivel meg tudja védeni magát, a rajongóival pedig a saját testőrei is boldogulnak. Jamato felemlítette neki Macudarja esetét, aki még mindig nem épült fel abból a fenyítésből, amit Davidtól kapott, egy Szofira tett sértő megjegyzéséért. Ő ugyan hálás ezért Davidnak, mert különben neki kellett volna vendége megsértőjét rituálisan kivégeznie. Mégiscsak jobb, ha ilyesmi nem fordul elő a turné alkalmával. Davidot Davidtól is meg kell védeni. Brian neki adott igazat, szerinte jobb az elővigyázatosság. Az ellenségeik is bármikor felbukkanhatnak, És David figyelmetlen. Ő nyugodtabb lesz abban a tudatban, hogy veszély esetén néhány yakuza is segíti Davidot. "Legalább eltakarítják a szemetet!" - mondta ő, ezzel beleegyezését adva védelmének biztosításához.

A közönség nyüzsgésének elhalkulása jelezte neki, hogy kezdődik a koncert. A zenekar már játssza a felvezető akkordokat. A zenei csúcsponton megjelenik David, sötétkék férfi kimonóban és fejfedővel, alakja éles kontrasztot alkotva kiválik a hajnal-pirosra "fényezett" cseresznyevirágok hátteréből. Előre jön és meghajol, gyönyörködik rajongói őt köszöntő tombolásában. Oldalról és elölről is professzionálisan van megvilágítva: nem látszik az árnyéka.

- Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek! Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jó hangulatban teljék el az a rövid idő, amit együtt tölthetünk. Köszöntsük elsőként Ko-no-Hanát, a Fák Virágainak Nyitogatóját, akinek ezért a szépségért hálásak vagyunk. - int a háta mögé.

A zenekar tudja a dolgát, máris kezdik játszani az első dal zenéjét. David a kellő helyen bekapcsolódik. Tisztán szárnyal a hangja, amint előadja a cseresznyevirágzás című dalt.

Jamato Szofival sokáig tanakodott azon, hogy a CD címadó dala ez legyen-e, vagy az "Életadó"? A férfiakat nem akarták megkérdezni, tudták, hogy ők érzelmi okokból az "Életadó"-ra szavaznának. De ez üzleti kérdés, értelemmel kell eldönteni. A "Cseresznyevirágzás" mellett szólt, hogy a bemutató koncertturné erre az eseményre épült. Viszont az "Életadó" egy magasabb eszmét jelenít meg. Végül az utóbbi mellett döntöttek, mert nagy meglepetésükre kiderült, ezt a témát még senki sem dolgozta fel a könnyűzenében. "Látod Ókimi, én vagyok a legboldogabb asszony!" - mondta mosolyogva Szofi, és végigsimított domborodó hasán. Brian ezt a dalt kifejezetten hozzá írta...

De hol maradnak ilyen soká? Már régen itt kellene lenniük! Valami baj érte őket? Nem, akkor David sem lenne már itt. Ők mindig tudnak mindent egymásról. Lelkük és szellemük folyamatos összeköttetésben van. David érezné, ha szükségük lenne rá, és rohanna hozzájuk. Elkezdte őt figyelni. Nem a dalt, a szerelem, amiről énekelt, már régen hidegen hagyta. Az önkéntelen mozdulatait, testének beszédét figyelte. Azokat az apró, árulkodó jeleket kutatta, amiket nem lehet elleplezni, mert az ember maga sincs tudatában az adott pillanatban, legfeljebb ismétlődésüket észrevéve kontrollálhatja őket.

A mikrofont tartó kezén ujjpercei kifehéredtek a szorítástól - ökölbe szorult kéz. A feje meg-megrándul, mintha hátra akarna fordulni - hátat fordítana annak, amit tesz, valami számára fontosabb dolog miatt. Tekintete össze-vissza csapong - kiutat keres. A szakasz végi piano-ban, mikor csak a zene szól, ő az ajkát harapdálja - feszültségét feloldandó kiáltani szeretne. Nyugtatóan simít végig az arcán - csökken az önuralma, fizikai megerősítésre van szüksége. De mindeközben nagy önfegyelemmel fékezi magát, hangja egy pillanatra sem csuklik el. Aztán jön a feloldás. A dal egy olyan részénél, ahol a szöveg éppen nem indokolja, egy másodpercre felnevet, és a mélabús dalt vidám, mosolygós hangon énekli végig.

Nem bánja, boldog. Jamato is. Szégyen lett volna ránézve, ha az ő területén - márpedig egész Nippont a saját területének tartotta - komoly baj érte volna Szofiékat. Volt egy kis gond, de már jönnek, és közel vannak. Ez könnyedén leolvasható David arcáról, aki most int a zenekarnak valamit, és azok belekezdenek az új dalba, ami... Ejnye! Kettőt kihagytak, ez a "Boldog szerelmes dala". Nem számít semmit. David teljesen beleéli magát ebbe a dalba, úgy adja elő: "mintha lelke ebbe volna öntve már", csodálatos átérzéssel. A közönség nem is tudja még, mekkora ajándékot kapott. A CD-re nyomott változat ennél gyengébb. Valamit mégis megsejthettek, mert a dalt frenetikus ováció követi.

Ezután következik az a bájos lázadó dal a papírsárkányról:

- "Papírsárkány lennék fenn a légben,                                              

szállnék szabadon szerelem-széllel.                                                      

Elhagynék minden kötöttséget.                                                                                                 

De tényleg!"                                                                                    

Ó, de régen volt is az, mikor az óceán partján futott vele hátrafelé, és nézte, amin méltóságteljes, hullámzó mozgással követi. David dalának hatása a fiatalokra talán feleleveníti a sárkányeregetés hagyományát. Érdemes lenne felvásárolni néhány papírsárkány-készítő üzemet. A Hamamacu-ban május elején megrendezésre kerülő sárkányeregető fesztivál jó reklám lenne hozzá. Az ifjúság teljesen odavan ezért a kis dalocskáért. Hát persze! Ők a lázadó korosztály. Hiába nevelik őket a szülők tiszteletére, hogy az apához fűződő viszony a legszentebb kötelék, amikor ebbe a korba érnek, megfeledkeznek arról, hogy a föld haragja, és az ég haragja után az atyjuk haragja a legfélelmetesebb. Függetlenségre vágynak. 

A dal végén - bár ezt most először hallották - már együtt éneklik Daviddal a refrént:

"Vár engem a szerelem,                                                                       

 engedd el a zsinegem!                                                                       

 Úgy kérlek!”

Már a zene is elhallgatott, de még mindig skandálják, meg akarják ismételtetni. De David nem hajlandó erre. Bejelenti, hogy most szünetet tart, és utána egy meglepetés dalt fog előadni.

- Hitünk alapítójának, Jézus Krisztusnak egyik ősének, aki után a nevemet kaptam, ezek voltak az utolsó szavai: "Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától eső után fű zöldül a földön." Ezzel kapcsolatos a meglepetés dal témája.

Meghajol, és határozott, sietős léptekkel elhagyja a színpadot. A rámpa dobogása elárulja, hogy szalad. Jamatonak azt is, hogy megérkeztek Szofiék, hozzájuk rohan. Az illendőség úgy kívánná, hogy ők őt köszöntsék elsőként, de tudta, ezt nem várhatja el tőlük. Nekik az a legfontosabb, hogy együtt lehetnek, átölelhetik egymást. Ők hárman egyek, nincs szorosabb kapocs annál, mint ami őket összefogja, és ez a kapocs örök.

A kagura-den-en a szünetben Isze-ondo előadásban gyönyörködhetett a közönség. Jamatot nem lepte meg, hogy az ősi hangszerek - a hjósigi, a kótó, so és hicsiriki hangjára a Szent szakaki-fa ágaival hajladozó lányok kagura tánca nem lett akkora siker, mint David műsora.

Miután a kagura táncosok- és zenészek levonultak a Kagura-den-ről, felhangzott egy figyelmeztetés a hangszóróból:

- Öt perc múlva kioltunk minden lámpát. Kérjük, a balesetek elkerülése érdekében foglalják el addig a helyüket!

Jamatonak ez eszébe juttatta: meglepetés készül. Ez neki is az. A lóról tudott, miatta alkalmaztak rámpát. De ahhoz nem kellene, sőt nem is lenne szabad elsötétíteni. Vajon mire készülnek?

Bevonulnak a zenészek, egyenesen a hangszereikhez mennek, felkészülnek az előadás folytatására, amire a közönség már felfokozott érdeklődéssel vár. Nincs már nyüzsgés, csendben várakoznak, szinte tapintható a feszültség, s mikor kihunynak a fények, szinte egyszerre sóhajtanak fel.

Most csak a hold és a csillagok világítanak, s a zenészek valami... valami megfogalmazhatatlan hangokat csalnak elő hangszereikből, eszközeikből, az óceán hullámjátékára emlékeztetőt. s ekkor megszólal David: 

Halványuló égbolt,                                                                           

sápadó csillagok.                                                                             

Vajúdik a tenger.                                                  

Nem énekel, valami különös intonációval szaval, hangja átjárja a lelkét, bizsergő érzést kelt a tarkóján. Ismerős.... ismerős....

Hullámok hátán                                                                              

születik a fény.                                                                              

Felizzik a láthatár.

Ó, a felkelő nap! Amint kiemelkedik az óceánból! Szinte látja... A cseresznyefákat hátulról megvilágító fények fokozatosan erősödnek. Hallja... a zenekar a hullámok partra-futó surrogó hangját, a parti madarak álmos zsizsegését érzékelteti vele - és ő emlékezik.

Fény ösvényén fenséges                                                                  

vezérlő sugár gyúl,                                                                        

tündökletes.

Igen! Pont ilyen volt, ilyennek látta! Egy pillanat volt csak, de a legszebb! Amikor csak tehette, leszaladt még sötétben az óceánhoz, el ne mulassza ezt a csodát. Lángkardnak nevezte.

Tüzet ontó sugárkévék,                                                                     

égi jelek:                                                                                         

 Jő a Napisten!

Csodálatos, lenyűgöző látvány! A lángkard legyezőként szétterülve megsokszorozódik, és a felkelő nap sugarai győzedelmeskednek a sötétség felett. 

Jő Amateraszu,                                                                               

karcsú lába táncot lejt                                                                   

 hullámháton.

Látja, ott van a szeme előtt! A nap újabb és újabb sugarakat lövell minden irányba, s ezeken, mint kecses lábakon közeledik felé, megérinti - érzi melegét -, átszökken rajta, s elindul világhódító útjára. Ő utánanéz... mi ez? Mit keresnek itt a testőrei? És ez a sok, szájtátva bámuló ember? Hirtelen ráébredt, hol is van valójában, de az a szívszorító érzés, fiatalkorának egyik leggyönyörűbb élményének átélése nem múlt el mégsem. Tovább melegítette jólesőn.

Neked hódol minden élő,                                                                     

te teszed földünk                                                                           

termékennyé!

Óh, igen! Ez a hang, David hangja volt az, ami előhozta belőle gyermeki múltját, feledhetetlen fiatal éveit, amikor még ártatlan szívvel hódolt a természet szépségei előtt. Persze az aláfestő zene, és a fények játéka is hatással volt rá, de a szavak, amiket David mondott, és ahogyan mondta... az volt az igazi!

Felnézett rá a színpadra, ragyogó fényben áll ott, háta mögött a reggeli nap fénykoszorújának sugarai lüktetnek, David őt nézi, és mikor szemük találkozik, elmosolyodik és ráhunyorít, mintha kérdezné: "Nos? Hogy tetszett a meglepetés?"

Ebben a pillanatban a zene váratlanul elhallgat, a cseresznyefákat fehér fény önti el, a virágokat mintha hajnali harmat lepte volna, csillognak, ragyognak a vakító fehérségben... és ekkor egy fénycsóva szabályos kört, korongot fest a fehér háttérre... ez a ...

Eddig ámult csend uralkodott, de amint rájöttek, mit is látnak, mint a vulkán, tört ki a hallgatóságból a lelkesültség. Először hangzavar formájában:

- David!... Igen!... Nippon!... David!.... Ez az!... Nippon! - kiabálták össze-vissza, majd dörgőszavú kórussá nemesedve lüktetett az emberek hangja: "Nippon! Nippon! Nippon! 

A Jamato bensőjét jólesőn melengető érzés átcsapott forró lelkesültségbe, és elöntötte a hála David iránt, aki kihozta ebből az arctalan tömegből a nemzeti büszkeség érzetét. Mégsem korcsosult el a népe! Képes átérezni a honszerelem magas eszményét, és tud érte lelkesedni. Igen! Van még remény! Mit remény? Bizonyosság! Van még jövője Nipponnak! Van! A nyugati életszemléletnek még nem sikerült véglegesen magába olvasztania! Fel lehet ébreszteni bennük a nemzeti öntudatot, vissza lehet vezetni őket a hagyományokhoz, az ősök tiszteletéhez, és a természettel való együttlétezéshez. Ez volt az igazi meglepetés! Az igazi boldogító ajándék! Mégis érdemes volt ilyen sokáig élnie! Folytatni fogja, táplálni ezt a tüzet, amit David keltett a fiatalok szívében. Megtalálta vénségére az igazi hivatását.

A zenekar új dalba kezd, és a színpad sarkánál Brian és Szofi fordulnak be, és jönnek felé. Testőrei egy pillanatra megmerevednek, de amint felismerik az érkezőket, ellazítják izmaikat.

Jamato odaszól nekik:

- Menjetek! Szünet előtt itt legyetek!

Ha Szofi ott van, nincs szüksége más védelemre. Felér egy hadsereggel is.

- Üdvözlünk, Ókimi! - köszönti Brian.

- Már vártalak titeket! Üljetek le! milyen volt az utatok? 

- Nagoyá-ig repülővel jöttünk, semmi különös. Ott béreltünk autókat, és egy lószállítót. Szúsza már három hete a Maczuzaka-i kikötő karanténjában volt. Elmentünk érte, és kifogtunk egy nagyon alapos hivatalnokot. Mindenbe belekötött. Szofi őrjöngött a késedelem miatt, ki kellett küldenem az autókhoz. Végre kiadták David lovát, elindultunk, és már majdnem beértünk Isze-be, amikor megtámadták a konvojunkat. Kilőtték a mi kocsink, és a leghátul haladó, az asszonyokat szállító mikrobusz kerekét.

- Csak nem a Sekigun Nihon?

- Nem, velük Szofi kiegyezett...

- Azokat az őrült, fanatikus terroristákat nem lehet lefizetni! Nekem sem sikerült! Rengeteg kárt okoznak a cégeimnek.

- Szofi a saját elveikkel fogta meg őket. Miután megpróbálták felrobbantani az egyik kamionunkat, találkozóra hívta a generálist. Meggyőzte arról, hogy akcióik előtt tájékozódjanak arról, vajon tényleg ellenségük-e a kiszemelt célpont? Átadta neki itteni érdekeltségeink listáját azzal, tudakozódjanak utánunk, beszéljenek a munkásainkkal. Néhány hét múlva üzent nekünk: A Japán Vörös Hadsereg  tiszteletben tartja az érdekeltségeinket, tőlük nyugodtak lehetünk. Támadóink csak rablók voltak, Szúszát akarták megszerezni, de igencsak meglakoltak!

- Megöltétek őket?

- Dehogy! Csak elkábítottuk. Aztán amíg a sofőrök a kerekeket cserélték ki, Szofi összebeszélt az asszonyokkal. Biztosította őket, ezek ugyan jó darabig nem térnek magukhoz semmire. Hát... már úgyis nagyon kellett nekik... a rablók feje fölé kuporodva könnyítettek magukon.

Jamato elhűlt. Ekkora kegyetlenséget nem tételezett fel Szofiról. Ennél nagyobb szégyen japán férfit nem érhet!

- Szofi! Te megőrültél! - ragadta meg az asszony vállát, aki eddig David műsorát nézte gyönyörködve. - Ezt meg fogják bosszulni!

- Ne aggódj, Ókimi! Éppen azt akarom! Ideértünk volna még idejében, ha a cimborájuk, az a pimasz vámos nem piszmog annyit a papírokkal! Vártak minket, tudták, hogy jövünk! Nem csak ki akartak rabolni minket, de fel is tartóztattak! Ez megbocsáthatatlan! Majd ha jönnek bosszulni, elkapom őket! Addig nem bosszankodom miattuk. Beszéljünk inkább Davidról! Ókimi, neked hogy tetszik a műsor?

Nem én vagyok a célközönség, de az a meglepetésdal a haiku-füzérrel engem is eltalált. Nagyon felelőtlen vagy! Ennek nem lett volna szabad lemaradnia a CD-ről!

- Ez a dal később született. Amikor David megtudta, hogy Amateraszu Omikami szentélyében, a "felkelő nap" által megvilágított virágzó cseresznyefák előtt fog fellépni, akkor támadt ez az ötlete. Megírta az elgondolását a zeneszerzőnknek, és...

- Várj! Még mindig nem tudhatom meg, ki az?

- Sosem fogod megtudni! Megígértem neki, hogy megőrzöm a titkát. Ő a világ számára halott, és az is akar maradni.

- Én tudok titkot tartani.

- Én is.

- Jó. Nem firtatom tovább. Ki írta a haikukat?

- David. Illetve az ötödik haikut Brian átírta egy kicsit. Ókimi, ez a dal nem CD-re való amúgy sem. A fényjáték és David látványa nélkül nem tökéletes. Majd kiadjuk DVD-n, a többi meglepetésdallal együtt.

- Ezt majd megbeszéljük még. Most más gondunk van. Én csak egy szünetre készültem. Erre a másikra is hívjam be a kagura-táncosokat? 

- Nem. Mi már elrendeztük a dolgot. A zenészeink összeállítottak egy programot saját folklórjuk néhány jellemző darabjából. Ezért is jöttek velünk az asszonyok. Úgy volt, ők lesznek a finálé, de szóltam nekik, a szünetre készen legyenek, akkor lesz az ő műsoruk, nem baj, ha tovább tart.

- Ez érdekes lesz! Kíváncsi vagyok, a japán fiatalság miként értékeli a zingar-zenét? Asszonyok? Tánc is lesz?

- Dalok is. Valóban érdekes lesz. Zingaro-dalok japán nyelven. Mit szólsz?

- Semmit, ma már ért egy nagy meglepetés. A finálé mi lesz?

- Van még egy új dalunk. De abból botrány lesz.

- Nézz hátra Szofi! Ezek meg vannak őrülve Davidért! Bármit ad elő, abból divat lesz, nem botrány! Tulajdonképpen miről szól?

- Azt a dalt nem erre az alkalomra írtam. - Vetette közbe Brian. - Nem most adjuk elő, Kincsem!

- Akkor mi legyen a finálé? - kérdezte Szofi.

- Majd Dávid kitalál valamit. Ne akarj mindent helyette elrendezni! Ez az ő világa, engedd őt kibontakozni!

- Igazad van Brian! Ehhez ő ért a legjobban!

Jamato nagyon érdekesnek találta ezt az apró szóváltást közöttük. Most egészen más megvilágításban látta az ő furcsa kapcsolatukat, és tetszett neki, amit látott. Illetve, amit hallott. Nagyra becsülte Szofit, különösen az üzleti szakértelméért, de mégis: csak egy nő! Zavarta, hogy ilyen nagy hatalommal rendelkezik, és eddig úgy gondolta, ő főnökösödik a családjukban is, ezért Briant és Davidot nem tartotta igazi férfinek. Be kellett látnia a tévedését, de egyben meg is zavarta ez az új felállás. Még kevésbé értette őket...

- Mennünk kell, Ókimi! - Szólt Brian, felzavarva őt töprengéséből. - Mindjárt kezdődik a szünet, és nekünk sok dolgunk van még. Biztatni kell az asszonyokat fellépésük előtt, Szúszát pedig meg kell nyugtatnom. Nagy megpróbáltatás volt neki a három hét karantén, utána meg az utazás idáig... A lószállítót sem engedték be a szentély területére, kantáron kellett Szúszát átvezetni Az Udzsi-hídon és a torii alatt. Utána még le kellett mennünk az Isuzu-gavához megfürdetni... Nagyon zaklatott. Szofinak meg segítenie kell Davidnak átöltözni szamuráj-köntösbe.

- Már itt vannak a testőreim. Elmehettek!

Miután Brianék távoztak, tovább töprengett róluk. Még hogy átöltözni segít! Lesz ott más is! És ez nekik teljesen természetes! Rájött, hogy ez az, ami furcsa a kapcsolatukban. Nem az, hogy egy asszonynak két férje van, mert ez elég gyakori, csak a másik férjet szeretőnek nevezik, és titkolják. De az, hogy ezek a férfiak magától értetődőnek tartják, hogy osztoznak Szofin, sőt a legnagyobb egyetértés van közöttük, és teljesen nyilvánvaló, hogy boldogok... ez az, ami érthetetlen.

Egy alkalommal óvatosan célzott erre Szofinak, mire ő nagyon furcsán válaszolt: "Mi hárman vagyunk egyek, és ennek természetfeletti oka van. A mi kapcsolatunk misztérium, te ezt nem értheted meg." Nem is értette. Azóta sem érti, de elfogadja, mert őket, különösen Szofit szereti.

A David által fellelkesített közönség jól fogadta a zingaro folklór műsort. Először ugyan idegenkedtek tőle, de pár perc alatt ráéreztek az először hallott zenére, a különös hangulatú dalokra, és átadták magukat a muzsika örömének.

Utána újra Davidé lett a főszerep. Szamurájnak öltözve lovagolt fel a színpadra, és Jamatonak a lélegzete is elállt... ez a ló... ennél pompásabb jószágot még sosem látott! Hattyúnyakú arabs telivér, fajtájának dísze. A mesekönyvek lapjain látni ilyen tökéletes paripákat. De ez... ez nem paripa! Felágaskodik és tisztán látni! Ez csődör! Ez az állat hatalmas vagyont ér, nem csoda, hogy el akarták rabolni. Csak a minden szempontból legkiválóbbakat hagyják meg tenyészállatnak, a többit irgalmatlanul ivartalanítják.

Ez az a ló, amit David Rasidtól, Szofi vértestvérétől kapott ajándékba, amiért kiállt a tisztességéért egy interjúban. Ő mit is adott akkor neki? Mit is? Hát persze, azt a birtokot, fent északon! Ott tartották meg az esküvőjüket. Brian - mint a Korall Testvériség főpásztora - maga adta össze őket. (A birtok intézője beszámolt neki mindenről.) A nászlovaglásukról is. Nem ezzel a lóval, hanem az ottani tenyészetből egy herélten. Békés, nyugodt ló kellett hozzá. Felültek rá ketten, Szofi szembefordulva Daviddal az ölében, egy lapos aino nyeregben, és vágtattak elengedett gyeplővel a rizsföldek között húzódó sima, egyenes úton.

Az intézőjétől értesült a Mariokai ötvösről is, aki "olvasható" ékszereket készít. A jegy-gyűrű, amit David Szofinak vett, az ő keze alól került ki, és ők kinyomozták, mi lett vele. Nagyon megható története volt. Most újra dolgozik, sőt tanítja művészetére Szofi védenceit a Gettóból.

A turné egyik állomása Marioka, a Bíróság udvarán élő Isivari Szakura, a kőtörő cseresznyefa tiszteletére. Neki ez szentélynek számít, valahányszor nagy csapás érte, odazarándokolt ehhez a fához, és belőle merített erőt életének újrakezdéséhez. Ez a háromszáz éves fa egy 1,7m magas és 20m kerületű gránittömbön törte át magát. Jamato úgy gondolta, hogy az élni akarás, és a szívós kitartás istenének mitamája ez a cseresznyefa, és mély hódolat illeti. Ha ő lenne a császár, főpapként szentté avatná, és szentélyt emeltetne köré. De nem ő a császár...

Hm. Már megint elkalandoztak a gondolatai. Mentségére szól, hogy a meglepetésdalon kívül már mindegyiket hallotta már többször is. Most újra Davidra figyelt, és csodálta. Sokkal nagyobb átéléssel énekel közönség előtt, mint a stúdióban. Vajon így lesz majd az "Életadó" előadásánál is? Ehhez a dalhoz nem meríthet erőt a hallgatósága csodálatából, a témája ennél jóval intimebb, személyesebb. Le is veti szamuráj-köntösét, ingujjban, fedetlen fővel áll a mikrofon mögött, hátrafordul, és... ó, Izanagi, istenek atyja! Csak nem együtt fognak énekelni? Brian jön fel a színpadra, karján Szofival, másik kezében mikrofon. Odaállnak David mellé és ő amint felhangzik a zene, Szofi felé fordulva belekezd a dalba:

Nincs nálam boldogabb ember,                                                          

szívem mindent remél!                                                                    

Ezzel a gyermekkel engem                                                                 

az egekbe emeltél!

Hogy ebből mi lesz? A hagyományok nem tűrnek semmiféle olyan bonyodalmat a színpadon, ami árnyékot vethetne egy férjes asszony jellemére. De ezt ők jól tudják, mégis bevállalják. David rajongótáborában köztudott, hogy Brian a szövegírója, így talán nem vonnak párhuzamot közös vallomásuk, és a gyermek fogantatásának különössége között.

- Énnekem így vagy a legszebb,                                                         

és így lesz mindörökké!                                                                  

Csodálom dús tested.                                                                      

Áldott termékenység!

A refrént közösen énekelték Briannel:

- Életadó, isteni lény!                                                                   

Életadó, imádlak én!                                                                         

A teremtés örömét                                                                       

kaptam tőled én!

Félelme nem igazolódott be. Akármit is látott bele az előadásmódba a közönség, nagy tetszést aratott ez a témaválasztásában oly merész dal. Főleg miután Brian letérdelt Szofi elé, így kezdte elölről énekelni a vallomást. Szép, érzelemdús hangja el- elcsuklott a meghatottságtól, és ez a meghatottság átragadt a hallgatóságukra, legelőször a nők érzékenyültek el. Amikor a refrénhez David is térden állva csatlakozott hozzá, együtt imádták Szofit, az "Életadót",a közönség már egy emberként ünnepelte őket, és azt a rendkívüli felismerést, hogy egy gyermek létrehozásával részt kaphatnak az istenek teremtő munkájának csodájából.

Jamato maga is elérzékenyült. A fiaira gondolt, akiket oly nagyon várt, oly nagyon büszke volt rájuk, és oly korán elveszített. Szerette volna, ha része lehet a hármak hitében, mely szerint halála után találkozhat a fiaival. Talán... Szofi  szerint őbenne is megvan az Isten - az egyetlen, bárminek nevezik is - pecsétje, ő is a kiválasztottak közé tartozik. Amiben ők hisznek, az csak igaz lehet. Természetfeletti, csodás képességeik bizonyítják, hogy igen közel állnak Istenükhöz, és nagy kegyben állnak nála.

Megkezdődött a finálé. A zenészek a színpad két oldalára húzódtak hangszereikkel, és belefogtak a muzsikálásba. Mégis zingaro-finálé lesz? Nem valami nagy ötlet! De a közönségnek tetszik, már ismerik, elfogadták, és mikor beszaladnak a pörgőszoknyás asszonyok, közöttük feltűnik David, meglepetten állnak fel, és ujjongó örömmel köszöntik. Megint egy új oldaláról mutatja meg tehetségét, mely oly sokszínű, mint az asszonyok ruhái.

Rajta viszont egyszerű fehér ing, fekete nadrág és kalap van, mégis ő a középpont. Kezében ott az alkirályi pálca, amit a zingaro királytól kapott. Felismeri. Négy hónapja ott volt azon a Gettóbeli "előadáson", ahol kiállították David ajándékait is, amiket azért az elhíresült interjúért küldtek neki Brian és Szofi tisztelői, barátai és testvérei. Mindazok, akiknek fontos volt, hogy a Szofi elleni rágalomhadjárat véget érjen. Ez a pálca volt a főhelyen. Ott ez volt a legértékesebbnek számító ereklye, ez jelezte: David most már tiszteletbeli zingaro, sőt mindnyájuk ura, rangban fölötte már csak a zingaro-király áll...

És a műsor, amit előadtak! Jamato maga is úgy érezte, fel kell pattannia, a zene szinte rángatja a testét: gyere... gyere... ugrálj, forogj, pörögj velünk! Minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy ezt a kísértő vágyat leküzdje magában. Nem akarta, hogy a fiatalok ujjal mutogassanak rá: "Ni, a vén majom!" Kizárta hát füléből a muzsikát, és a látványra koncentrált. Azonnal rájött, ez nem csupán tánc, de szimbolikus jelentése is van. Egyszerre kettő is.

Azoknak, akik nem ismerik az ősi mítoszokat: világos önvallomás Davidtól. A nyolc nő a zenétől megmámorosodva hódító, csábító, csalogató mozdulatokkal kering körülötte, de ő visszautasítja őket, egyedül járja táncát egy különös koreográfia szerint, a muzsika ritmusára délcegen ropja, lába nem pihen egy pillanatra sem, fel-felugrik, majd leguggol, mintha tűzláng lobogna, sarkával veri a taktust, a színpad döndülései lefedik a dob hangját, a zene lüktetésével teljes szinkronban táncol: ő maga a zene! Benne él és belőle fakad! Karjai sem pihennek, pálcájával, mint egy hosszú karddal, védelmezi magát a nők csábító támadásaitól, ki-kitér kérő-hívó kézmozdulataik elől, pálcakardjával hárítja közeledésüket, időről-időre lesújt vele, és egy nő a földre hull. Nyolcszor ismétli ezt a sújtó mozdulatot, a nyolc nő a lábai körül hever, és ő diadalmasan löki ég felé karjait. Legyőzte a kísértőket... és legyőzte a sárkányt!

Mert azok, akik ismerik a mítoszokat, felfedezhetik ebben a táncjátékban Szuszano legendáját, amelyben a nyolcfejű sárkányt rizsborral mámorossá teszi, és mind a nyolc fejét levágja.

De ezzel még nincs vége, sem a legendának, sem az előadásnak. A hősnek - a kétszeresen is győztesnek - el kell nyernie jutalmát. Szívverésként lüktető-nyugtató zenekíséret mellett David-Szuszano pálca-kardjával le- lesújt a fekvő asszonyokra - feldarabolja a sárkányt. Minden ütése nyomán füst nélküli láng lobban, néhány lélegzetvételnyi idő múlva lángban áll az egész színpad, a közönség mégsem riad meg, annyira lenyűgözte-lenyűgözi David előadása, aki térdig, majd derékig lángok közt hajladozik. Most felegyenesedik, és magasba emel egy tűzfényben  izzó-ragyogó kardot. Jamato tudta... de el nem képzelte volna, hogy a fiatalság is ráismer... mégis!... a közönség soraiból a meglepett felismerés hangján...

- A Kusanagi!... A Szent Kard...! A Kusanagi - no- curugi...! kiáltottak fel sokan. Szájról-szájra terjedt, már mindenki kiabálta. A hangzavarból mást is kihallott Jamato:

- Nagoyába is elmegyünk!... Acuta... Szuszano... Acuta dzsingu.... Ninigi... Nagoya!

Tehát nem csak hogy felismerték a Kusanagi-no-curugit, de azt is tudják, hol őrzik az eredetit, ismerik a vele kapcsolatos többi mítoszt, és David turnéjának következő állomásával is tisztában vannak.

David-Szuszano most kivesz a hajából egy fésűt, ami a szamuráj-jelmez részeként benne maradt - a kalap és a pálca, csak úgy, mint az asszonyok eltűntek -, felmutatja, és a körülötte lobogó tűzbe dobja. Az rögtön lelohad, és kiemelkedik belőle Szofi-Kusinada, az Izumo vidéki földi isten nyolcadik leánya, akit megmentett a sárkánytól. Hófehér ruhában van, kezében fekete palást, amit ráterít hősének vállaira és hozzábújik, a palást deréktól lefelé őt is takarja, a tűz csak a bokájukig ér, mintha süppedős szőnyegen állnának. Beléptet a hófehér, rövid derekú csodaszép csődör, kényesen emelgeti patáit a lángok közt, de nem torpan meg, odamegy Szofi-Kusinada mellé, lehajtja hófehér fejét, ami így beleolvad Szofi-Kusinada ruhájának hófehérségébe.

Hatásos zárókép. Mi másra van még szüksége egy igazi férfinek? Együtt van minden. Kard, nő, hátasló. Mi másra? De hiszen ott van! A válasz! Látja! Ez a "hatásos", negédes zárókép! Nem. Hogy is gondolhatta... hogy is tételezhette fel ezt a hármakról! Ők nem érik be ilyen olcsó fogásokkal!

Szúsza oldalán egy hatalmas, határozott körvonalú, kör alakú, vörösen izzó tűzfolt tűnt fel...

Mi másra van még szüksége egy igazi férfinek? Hazára! Zászlóra! Amiért élhet-halhat! Ami most a tüzes Kagura-den-en kirajzolódik. A nyele a fekete palástos David, lobogója Szofi és Szúsza.

Leírni nem lehet azt a lelkes tombolást, ami bekövetkezett! Már nem csak Davidot ünnepelték, a rajongásból kijutott Szofinak és a csodalónak is.

- A Szent Ló...! Nikko-ba is elmegyünk...! Nippon...! Nippon...!

A Kagura- dent megvilágító reflektorok kialudtak, a tűzszőnyeg elhalványult, majd kihunyt, a Szúsza - aki most már a fiatalok szemében örökre a Szent Ló reinkarnációja marad - oldalán izzó vörös folt fénye elenyészett. Patkódobogás. A Kagura-den kiürült. Vége a műsornak. A nézőtéri fények kigyulladnak.

 

                               --------¤-----------

Jamato elküldte egyik emberét a hármakért. Daviddal akart beszélni, de bármibe lefogadta volna, ha csak őt hívja, Brianék akkor is elkísérik. Nem elégszenek meg a lelki-szellemi egységgel, olyan nagyon szeretik egymást, hogy ha csak nem elkerülhetetlen, nem válnak szét. Akkor érzik jól magukat, ha együtt lehetnek. Ezért inkább mindhármukat hivatta, így illendőbbnek tartotta.

Már jönnek is. Láthatóan nagyon boldogok.

- Üdvözlünk, Ókimi! - mondják szinte egyszerre, és nevetnek saját magukon.

- Legyetek üdvözölve! Köszönöm nektek ezt a csodás élményt! Nem gondoltam, hogy egy könnyűzenei koncert ilyen élvezetes, ilyen tartalmas lehet!

- Általában nem is ilyen, Ókimi! - vágja rá Szofi. - Csak ha David az előadó!

- Igazad van. David hatalmas tehetség! Az a meglepetés dal és a finálé... nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nekem szántátok. Nagyon a szívemhez szóltak! Gratulálok David! Nem csak engem, de a rajongóidat is elvarázsoltad velük!

- Valóban téged céloztalak meg az Amateraszu-dallal. Te adtad az ötletet hozzá.

- Érdekes. Én azt hittem, haragszol rám.

- Haragudtam is.

- Mivel szolgáltam rá?

- Semmivel. Tévedtem.. Bocsáss meg! Nagyon szerettem volna a Hirosima-i cseresznyefáknál adni egy koncertet, de te kihagytad a programból. De neked volt igazad! Utánanéztem, nincs ott elég hely. Teljesen körbe építették őket.

- Miért olyan fontos az a két fa neked?

- A történetük miatt. Ismered?

- Nem. Meséld el!

- 1946-ban Hamai Sinzo volt a polgármester Hirosimában. Akkoriban a túlélés fontosabbnak számított, mint a természet védelme. A pikadon napja után az emberek nem hittek semmiben, a magasabb eszmék - stílusosan szólva elhamvadtak az atomvillám tüzében. '45-'46 tele hosszú volt és különösen hideg. A túlélők minden éghetőt feltüzeltek, amit csak találtak maguk körül. De Hamai Sinzo, mint a városi közigazgatás feje, ezeket a városháza déli oldalán álló füsttől megfeketedett, csúnyácska cseresznyefákat nem engedte kivágni. Ragaszkodott hozzájuk. Irodája ablakából sokszor elnézte ezeket az "életben maradottakat". Kínosan kicsavarodott, fájdalmas görcsbe merevedett ágaikkal sötétedés után kísértetekre emlékeztették. Egy áprilisi reggelen, mikor rájuk tekintett, olyasmit látott, amit már remélni sem mert: a fekete ágakon ragyogóan fehér cseresznyevirágok pompáztak!

A hír gyorsan terjedt. A következő napokon százával zarándokoltak az emberek az új életre kelt cseresznyefákhoz. Csak akkor kezdték igazán hinni, hogy városuk nem marad átoksújtotta atomsivatag. Elkezdtek bizakodni Hirosima újjászületésében.

Nagyon megfogott ez a történet, Ókimi! Ha jól emlékszem Jungk írta, de már nagyon régen olvastam. Azokból a cseresznyefákból még kettő él. Vajon hányan tudnak arról, milyen jelentős lélektani szerepük volt abban, hogy a pikadon után az emberek a "sikata ganai" állapotból eljutottak a Kaneki-be? Tenni akartam, tenni akarok valamit, hogy ezt a két cseresznyefát tiszteljék, mint akik sokat tettek az emberekért. Segíts nekem ebben!

- Megértelek, fiam! Végiggondolom, mi lenne erre a legjobb megoldás.

- Köszönöm, Ókimi! Bízom a bölcsességedben.

- Megtisztelsz vele. Most menjetek! Tele van a szívem. Nem bírok ki többet.

- Ég veled, Ókimi! Acutában találkozunk.

Elmentek. de a boldogságból, amit hordoztak, jó nagy darabot itt hagytak, nekik mégsem lett kevesebb. Rég elhalt, eltemetett érzéseket ébresztett fel benne ez a fiú. Újra hinni tudott a jövőben, abban, hogy a jövő - vele vagy nélküle - értékes és szép lehet; reményt kapott, hogy még ő is tehet valamit érte; és szeretetet azok iránt, akik majd megöröklik ezt a jövőt. "Acutában találkozunk!" Igen, fiam, ott leszek!

------------------------------------¤¤¤------------------------------------

                                                                               

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.